. Történelmi pillanatnak lehettünk szemtanúi, amikor az akadémikus székfoglalói beszédében (https://youtu.be/X1tyzRnbLl0) olyan nézeteket fejti ki, amely szembemegy az uralkodó felfogással. Nagyszerű dolog, hogy ez megtörtént, mert megbolygatja a kutatói világ állóvizét, végre esély nyílik, hogy az eltérő nézetek hangot kapjanak, és esély lehet az alkotói vitára. Olyan régóta hiányzik a valódi vita, amely az alapja a tudományos előrehaladásnak, ezért az elhangzott előadásnak feltétlenül örülni kell. Mondom ezt annak ellenére, hogy magam más nézetet vallok a klíma kérdésében, mint Szarka László.
Szarka László a geomágneses jelenségek kitűnő kutatója, aki kirándulást tett a klímakutatás területére. Jól felkészült rá, fontos érvek sorát mondta el, minden szavára oda kell figyelni! Ő bevallottan klímaszkeptikus, akinek meggyőződése, hogy az ember szerepe nem igazán döntő a klíma megváltozásában. Természetesen, amikor kialakul bennünk a meggyőződés valamilyen kérdésben, észre sem vesszük, hogy érvelésünkben nagyobb hangsúlyt kapnak az általunk igaznak tartott felfogást alátámasztó tények, mint amelyek másfelé mutatnak. Emiatt nem is szabad kárhoztatni sem őt, sem másokat, ez alapvető emberi tulajdonság. Egyszerűen így gondolkozunk, és így akarunk másokat is meggyőzni igazunkról. A fontos, hogy érv szóljon érv ellen, és ne vezessen a másik fél lealázásához, ledorongolásához.
Hogyan kezdte Szarka László előadását? Felsorolta, hogy az emberiség összességében is milyen kicsi, ha a Föld dimenziójához mérjük magunkat. Valóban parányi a tömegünk, sőt még az általunk felhasznált energia is eltörpül a Naptól érkező sugárzási energiához képest. Ez igaz, ez nem vitatható. Viszont a puszta arányok összehasonlítása félrevezető! Nem az abszolút nagyságok számítanak, amikor egy kényes egyensúlyról van szó. Márpedig a klíma, és különösen a Föld éves átlag hőmérséklete egy nagyon kényes egyensúly „terméke”: az határozza meg, hogy hogyan viszonylik egymáshoz a Napból érkező sugárzási energia és a Föld szárazföldjeinek és óceánjainak visszabocsátott hősugárzása. Ha az energiamérleg kismértékben, akár egy ezreléknél kisebb arányban felborul, megindul a változás, lassan kezd eltolódni a hőmérséklet. A vízpára, ha felhőkké összeáll nappal hűt, mert csökken a földfelszínre eljutó sugárzás, de éjszaka melegen tartja a földet, mert visszatartja az infravörös sugarak nagy részét. A klímaváltozás főkolomposának a CO2 molekulákat tartják, mert átengedi a Nap látható és UV sugarait, de visszafogja a talajról és a tengerekről visszasugárzott hősugárzást. Ez a melegházhatás. Nem vitás, hogy a Föld rendelkezik igen fontos visszacsatolási folyamatokkal, amely a széndioxid hatását jelentősen visszafogják. De mivel egy kényes egyensúlyi folyamatról van szó, az egyensúly a növekvő melegházi gázok hatására fokról fokra eltolódik. Kérdés persze, hogy ki, vagy mi a felelős a légköri széndioxid utóbbi évtizedekben megfigyelt fokozatos növekedéséért Az ipari termelés, a szén és más üzemanyagok elégetése, vagy a vulkáni tevékenység? Szarka László rámutatott, hogy a felfokozott vulkáni tevékenység, egy-egy nagyméretű vulkánkitörés, mennyi széndioxidok visz fel a levegőbe, messze többet, mint az emberi tevékenység. De itt is vigyázni kell az arányokkal, mert egy-egy kitörés valóban rengeteg széndioxidot termel, csak hogy a nagy vulkánkitörések rövid ideig tartanak, míg saját energiaéhségünk folytonosan, napról-napra, hónapról-hónapra, évről évre ontja a levegőbe a széndioxidot és más szennyező anyagokat. Másképp hat az egyensúlyra egy-egy kitörés, amelyik átmenetileg borítja fel a mérleget, mint a folyton növekvő mértékű energiafelhasználás. Az egyensúly szempontjából pedig épp a lassú, de állandó növekedés, ami megindítja a változást.
Ez még csak a kérdés elvi oldala, de fontosabb ennél, hogy mennyiben igazolja vissza a Föld története a melegházhatású gázok és az átlaghőmérséklet kapcsolatát? Szarka László bemutatja a klímaszkeptikusok kedvenc ábráját, amely évmilliárdos távlatokban vizsgálja a széndioxid koncentráció és a földi átlaghőmérséklet kapcsolatát. Ha ezt az ábrát nézzük, igazat kell adni a szkeptikusoknak, nincs a két mennyiség között igazi összefüggés. Más a helyzet rövidebb távon, ha csak az utolsó néhány százezer, vagy millió évet nézzük. Szarka László korrekt módon erre is kitér, bár itteni érvei már elnagyoltak. Milliárd éves távlatokban a földi kontinensvándorlás és az élet evolúciója elfedik a melegházhatást, de ezt már nem érvényes a napjainkhoz közeli időszakokban. Itt már periodikus változások figyelhetők meg, és az átlagtrendek párhuzamosan futnak. Szarka László rámutat, hogy a kétféle periodikus folyamat eltérő fázisban van, és szerinte épp a hőmérsékletváltozás hozza létre a széndioxid szint növekedését. De hát két periodikus folyamat között az oksági kapcsolat nem állapítható meg ilyen módon, mert csak a fáziskülönbség okáról beszélhetünk. A földi klíma a nagy tehetetlenség miatt csak késve követheti a széndioxid szintjének változását. Szarka László nem tulajdonít jelentőséget annak a ténynek, hogy az utóbbi években, évtizedekben a korábbi lehűlési és melegedési korszakok periodikus változására egyaránt rárakódik a hőmérséklet és széndioxid koncentráció jelentős emelkedése.
A klímakérdés napjaink egyik legfontosabb politikai és gazdasági harcainak színtere lett. Külön felhívja a figyelmünket az előadás, hogyan lovagolja meg és fűti fel a harcot néhány multinacionális óriásvállalat, felhasználva a média összes lehetőségét céljaik elérése érdekében. Időnként egyes klímaadatok még „kozmetikázásra” is kerülnek. Ez valóban így van. De ez inkább az említett politikai és gazdasági erők ügyességét bizonyítja, mert ha egy valódi problémát nagyítanak fel, sokkal nagyobb hasznot húznak a dologból, mintha csak álproblémákat akarnának a fogyasztói társadalommal „megetetni”.
A magam részéről nem vagyok klímakutató és kevesebb a közvetlen és ellenőrizhető információm a klíma alakulásáról, mint Szarka Lászlónak. Számomra továbbra is meggyőzőbbek azok az érvek, amelyek az emberiség felelősségét hangsúlyozzák a klíma alakulásában. De igazából nem is ez meggyőződésem hajtóereje, hanem a jövőért érzett felelősség. Ha csak vitatkozunk a kérdésről, és nem teszünk semmit az ügyben, és tovább ontjuk a széndioxidot és más szennyezéseket a levegőbe, tovább szennyezzük a tengereket és óceánokat, tényleg kritikus helyzetbe kerülhet a földi élővilág. Ha ez bekövetkezik, akkor már késő lesz azt mondani: „bocsánat tévedtünk”. Nem értek egyet azokkal sem, akik már most vészhelyzetet hirdetnek, a pánikkeltés nem segít. Ami segít, az a józan előregondolkozás, és az azt előmozdító érdemi, nyílt vita, amely megfontolt klímavédelmi intézkedésekhez vezethet. Erre látok lehetőséget Szarka László előadásának is köszönhetően.
A blog további írásai elérhetők: Paradigmaváltás a fizikában
