Hogyan gondolkodik az elektron?
(Fizikus és filozófus beszélgetése nemcsak fizikáról és filozófiáról)
dr. Rockenbauer Antal fizikus
dr. Nemes Ilona filozófus
Fil: Az ön munkásságára akkor figyeltem fel, amikor fizikus létére Kínáról tartott előadást. Minthogy a gondolkodás szűkösségével és tágasságával foglalkozom, érdekelt, hogy „mit csinál a szél, amikor nem fúj”, azaz, hogyan gondolkodik a fizikus, amikor éppen nem fizikus, az orvos, amikor éppen hegedül, a sofőr amikor mondjuk gyufaszálakból elkészíti a Parlament kicsinyített mását.
Fiz: Ez a tágasság régóta benne van a fizika történetében. Az Újkor hajnalának nagy gondolkozói mint Galilei vagy Newton nem fizikusok, vagy csillagászok voltak, ők még az egységes világot akarták megismerni. Az már a későbbi korok hibája vagy erénye, hogy szétválasztásra kerültek a különböző gondolkozási formák, amit ma fizikának, kémiának nevezünk, vagy a társadalomtudományok sokaságára bontunk szét. Ez alapján mondjuk azt, hogy Galilei és Newton egyaránt volt fizikus, csillagász, matematikus és filozófus. Galilei főművét – Párbeszéd a két legnagyobb világrendszerről a ptolemaiosziról és kopernikusziról - sem alapvetően fizikainak tekintett érveket használ, hanem filozófiai meggondolásokat. Vagy nézzük Newton fő művét, amelynek, A természetfilozófia matematikai alapelvei címet adta. Ez is mutatja, hogy ő magát nem csillagásznak, fizikusnak vagy matematikusnak tartotta, hanem olyan valakinek, aki a természet titkait szeretné megismerni. Azon lehet vitatkozni, a tudomány javára vagy kárára vált-e, hogy a későbbi korok kutatói önként lemondtak a világ teljességének megismeréséről, és egy adott szűk és egyre jobban szűkülő terület ismerői lettek. Ez a specializálódás ébresztette fel az igényt, hogy keresik a kapcsolatot a különböző területek egymás között.
Fil: Folyik ez a kapcsolatkeresés a fizika különböző ágainak képviselői között is?
Fiz: Természetesen. Itt van például egy sajátos fogalomvita, amely az EPR paradoxonban mutatkozik meg. A paradoxon lényegét abban látom, hogy maguk a fizikusok olyan fogalmi rendszerből indulnak ki, amit a hétköznapi tapasztalatokra alapoznak, ahonnan óriási mennyiségű információ származik, és ezekbe a fogalmakba akarják begyömöszölni azokat az ismereteket, melyeket a mikrovilágról szerezhetünk. De lehetséges-e egy fordított út? Ha abból indulunk ki, hogy milyen világot lát anyagi világunk legfőbb összekötője az elektron, akkor vajon ezekből a „mikrotapasztalatokból” milyen fogalmi rendszert építhetek fel? Én a paradoxon lényegét abban látom, hogy nem azonos a két fogalmi rendszer és ezt ütköztetem a fizikus és az elektron párbeszédén keresztül. Erre példa, hogy az idő fogalma az atomban tartózkodó elektron számára átmegy a valószínűség fogalmába.
Fil: Ez már így első ránézésre is új megközelítésnek látszik. Mi lesz ebből a szakmai viták – hogy úgy mondjam – tüzében?
Fiz: Megosztott vélemények alakulnak, ahogy ezt már megszokhattuk. A jelenleg elfogadott „main stream” koncepciót az ún. koppenhágai iskola képviseli. Ebben nem a fogalmi rendszer megújítása jelentkezik, hanem egyes fogalmakról való lemondás, mint például a determinizmus kérdésében. Itt arra hivatkoznak, hogy csak egyenleteink helyessége a lényeg, vagyis az a fontos, hogy kísérleteinket helyesen írjuk le. A mikrovilág különös jelenségeit például a fény misztériumát nem megérteni kell, hanem megszokni. Magam vitatkozom evvel a felfogással, de jelenleg evvel a véleménnyel a fizikusok között kisebbségben vagyok. Vannak, akik egyenesen áltudománynak tekintik a koncepciómat, annak ellenére, hogy egyetlen igazolt fizikai egyenlet helyességét sem vonom kétségbe.
Fil: Úgy látom, közös gondunk van: a gondolkodás szűkösségének és tágasságának problémája. Mivel gyakorlati filozófiával foglalkozom, számomra ez a probléma – mint már jeleztem – központi. Én magam is sok szakmai és szakmaközi konferenciát, kerekasztal beszélgetést ültem végig, amelyek az együttműködést célozták. A végük rendszerint az lett, hogy a vélemények és információk szétestek: az igazad van – nincs igazad jegyében, még akkor is, ha tárgyi tévedés nem „forgott fenn”. Mindenki mondta a magáét, a csoportos beszélgetés monológokra bomlott. Ennek hatására kezdtem foglalkozni a együttműködés gondolkodástechnikájának kutatásával. Az érdekelt, hogy a gondolkodás történetében vannak-e olyan műveletek, amelyek mintegy felette állnak mindenfajta szakmai tematikának és bizonyítási technikának. Örömmel mondom, hogy találtam ilyeneket, nemcsak a szakszövegekben, hanem a hétköznapi gondolkodásban, sőt az ún. populáris és kommersz műfajokban is. Itt nem sorolom őket, csupán közös jellemzőjükre utalnék: arra, hogy az azonosságokat és különbözőségeket egyszerre látják és mutatják ki. Amíg a műveleteket kutattam, kialakítottam egy sajátos értelmezésmódot – ha úgy tetszik – olvasástechnikát is. Tulajdonképpen részemről ezt fogom gyakorolni ebben a beszélgetésben az Ön könyvére alapozva. Remélhetőleg beszélgetésünk végére az is kiderül, hogyan vannak benne a könyvben – a tematikus sokféleségen túl – a szakmaközi együttműködés műveletei. Tiszta szerencse, hogy a szerzővel (és nemcsak a könyvvel) beszélgethetek. Így megkérdezhetem, hogy ki vagy mi adta Önnek a cím ötletét: A kvantum mechanikán innen és túl. (Sőt, alcím is van: A fénysebességű forgó mozgás koncepciója.)
Fiz: Van egy blogom A fizika kalandja címen. Eredetileg arra gondoltam, hogy ez legyen a könyv címe is. Amikor összeállt a könyv anyaga, kiderült, hogy közelebbről is jelezni lehet, miből áll ez a kaland. Abból, hogy egyetlen szaktudomány határain innen és túl szemléljük a témát. Némi baráti bíztatásra így lett a könyv címe: A kvantummechanikán innen és túl.
Fil: Nem véletlen, hogy a címet említettem, hiszen ez mindjárt egyszerre mutatja az azonosságot és különbözőséget: amit megvizsgálok a témán innen és túl, az eleve nem marad az azonosság tartományában. Egyszerűbben szólva: tágasabban gondolkodom róla. Az egész könyvet persze nem értelmezhetjük ilyen részletességgel. Ilyenkor a gyakorlati filozófia ún. reprezentáns részletet választ. Például azt, ahol egy intelligens elektron párbeszédet folytat a makrovilág fizikáján és annak fogalmain edzett fizikussal.
Scifibe illő jelenet ez – figyeljünk ismét az egyszerre jelentkező azonosságokra/különbözőségekre. A szöveg szakszöveg, azonos bármely fizikai tárgyú értekezéssel. Azonban: nem a szakkönyvek és szakmai dialógusok megszokott helyszínén vagyunk. (laboratórium, konferenciaterem stb.) hanem egy hidrogénatom belsejében. A diskurzus is sajátos. Az intelligens elektron nem azt mondja a fizikusnak, hogy igazad van illetve nincs, hanem azt, hogy csak részben van igazad. Ez a félmondat műveletként gyakorolva, nagyon tágasan használható: ha csak részben van igazunk, akkor az igazság többi része mások tudásában keresendő.
Érdemes odafigyelni, hogyan gyakorolja ezt az intelligens elektron. Amikor a fizikus a sebességet, gyorsulást, impulzust, kinetikus energiát kér számon az elektron létformáján, az így válaszol: Kötött pályán vagyok, az impulzus eltávolítana a magtól, a gyorsulás pedig fotonkibocsátásra kényszerítene, elveszteném az energiát és elnyelne a mag vonzó hatása. Kinetikus energiával viszont igenis rendelkezem. Kinetikus energiám viszont akkor lesz, ha érkezik hozzám egy foton, amelyekből már egy is eltéríthet a protontól. Ilyenkor értelmet nyer az idő is, amely addig valószínűség formájában létezett számomra…
Remélhetőleg semmit sem értettem félre.
Fizikus: Nagyon pontosan foglalta össze a „jelenet” lényegét.
Filozófus: A félreértés elkerülése itt nagyon fontos, mert az elektron itt nagy felfedezést tesz a gondolkodás tágításának szempontjából is. Megtalálja az azonosság/különbözőség együtt létezésének egyetemes élőhelyét: az időt.
Belátható, hogy aki belehelyezi magát az időbe (jobban mondva: hagyja magát az időben elhelyezkedni) az megláthatja, hogy adott dolgok, viszonyok stb. pillanatonként változnak úgy, hogy valamennyire azonosak is maradnak önmagukkal. Ha a gondolkodásban tehát – az elektront idézve – értelmet nyer az idő, akkor az ember megtanulhat az azonosság-különbözőség egyszersmindjében gondolkodni. A tudományok és egyáltalán a gondolkodás különböző területeinek együttműködését valószínűsíti ez. Azt is mondhatnánk, hogy egy-egy gondolkodási terület, szakterület annyiban nyitott a többiekre, amennyiben gondolkodás műveletévé tudja tenni az időt. Ha nem, akkor az azonosságokat és különbözőségeket szétválasztja és vagy azonosul (tehát behódol) mások tudásának, vagy csupán különbözik, netán ellenáll neki. (Az elektron nyelvén: vagy elnyeleti magát a protonnal, vagy eltávolodik tőle.) Ebből az is következik, hogy ha meg akarjuk mutatni partnerünknek, hogyan tudja hasznosítani a mi tudásunkat is, nem elégségesek a megszokott módszerek. Vissza kell segítenünk vitapartnerünk gondolkodását az időbe, amelyből – ideiglenesen – kiszállt. Kérdés persze, hogy lehet-e az időből egyáltalán kiszállni? Ön idézte a koppenhágai iskolát arról, hogy a mikrovilág jelenségeit meg kell szokni avagy meg kell érteni. Megkérhetem, hogy idézze fel ezt újra?
Fiz: Ez nem szó szerinti idézet, de tükrözi a lényeget: A mikrovilág különös jelenségeit például a fény misztériumát nem megérteni kell, hanem megszokni.
Fil: Ez az idézet számomra azt példázza, hogy a gondolkodásban ideig-óráig ki lehet szállni az időből. (Ez az ideig-óráig néha évszázadokig tarthat.) Ha a pl.: megszokásnál „megáll az ész”, a megszokott tárgy, viszony stb. kilép az időből. „Örökérvényű” lesz. Ha ellenben meg akarom érteni, közel megyek hozzá (azonosulok vele), egyben kívülállóként is vizsgálom (különbözöm is tőle). Azaz: időalapon gondolkodom róla. Ha tehát Ön azt akarja elérni, hogy a mikrovilág jelenségei bekerüljenek a fizika fogalomrendszerébe, nemcsak a kvantummechanikán innen és túl kell kalandoznia, hanem a gondolkodás hagyományos műveletein innen és túl is.
Tulajdonképpen újra közös problémánkhoz érkeztünk: a gondolkodás szűkösségének és tágasságának kérdéséhez. Különböző utakon jöttünk – ön a fizika felől én pedig a gyakorlati filozófiától. Most már világos, ha Ön a fizika fogalomrendszerének megújításán dolgozik, számíthat a gyakorlati filozófia (itt csupán jelzett) gondolkodás- és értelmezéstechnikájára. Én pedig csak hálás lehetek az Ön könyvének, benne az intelligens elektronnak. Nélküle talán csak sokára gondoltam volna végig, hogy gondolkodásunk műveletei – amelyeket régóta kutatok és tanítok – kapcsolatba hozhatók az idővel.
Fiz: Én pedig most figyeltem fel arra, hogy a könyvemben nemcsak szaktudományos, hanem gondolkodástechnikai műveletek is vannak.
A blog további írásaihoz mutatja meg az utat a „Paradigmaváltás a fizikában” című írás.
