A fizika kalandja

A fizika kalandja

Az a titokzatos alagúteffektus

2016. december 29. - 38Rocky

 

A kvantummechanikai alagúteffektus ma már a mindennapi technika részévé vált az alagútdiódák kifejlesztésével, szintén fontos a szerkezetvizsgálatban is a szkenning alagútmikroszkópia területén, sőt ezen keresztül egy új tudományág, a kvantumbiológia kialakulásának is a tanúi vagyunk, de mi ennek a titokzatos jelenségnek az alapja? Ennek megértéséhez szükség van a mikrovilág törvényeinek megismerésére, amely sokban különbözik a klasszikus mechanika megszokott szabályaitól. Induljunk ki először egy klasszikus példából, például, hogyan tudja egy magasugró átugrani a magasra tett lécet?

A magasugró példája

Az a sebesség, amivel egy jó ugró felpattan a rekortánról 5 m/s körül van. Milyen magasra emelkedhet? A felfelé történő mozgás kinetikus energiája ½mv2 alakul át az m·g·h potenciális energiává, amikor eléri a maximális magasságot, ezért h =  ½v2/g = 127 cm az elérhető emelkedés, figyelembe véve a test súlypontjának magasságát, ami az ugró testalkatától függ ez megtoldható 80- 100 centiméterrel, de ezzel még csak maximum 227 cm-nél tartunk, aminél a magasugrás világcsúcsa jóval nagyobb (245 cm, Sotomayor, 1993). Ennek oka, hogy megfelelő ugrástechnikával (Fosbury flop) a súlypont alatta maradhat a léc magasságának, mert az ugrás közben a test forgást végez, és amikor a léc fölé ér, a hát meghajlításával a  kéz, a fej és a lábak megfelelő pozíciójával a súlypont alacsonyabbra kerül. Természetesen az elektron nem tud hasonló eszközökkel élni, viszont segíti a kvantummechanika alagúteffektusa.

Kvantummechanikai alapfogalmak

Az alagúteffektus megértéséhez elengedhetetlen a kvantummechanika néhány alapelvének megfogalmazása. Ezt részletezi az „Út a kvantummechanika megértéséhez” című bejegyzés, amelynek itt csak néhány alapelemét ismertetem. Ami a legfontosabb, hogy értsük a klasszikus fizikai és a kvantumelven alapuló gondolkozás különbségét. Amikor mozgásokat írunk le, három alapkérdésre kell válaszolni: mi az ami állandó marad, mi az ami megváltozik és végül, hogy mi hozza létre a változást.

Az energia operátor és az állapotfüggvény

Minden mozgás, minden fizikai átalakulás legfőbb állandója az energia. Ez voltaképp az energia definíciója. Ha valami időben nem változik, arra a fizika azt mondja, hogy a vizsgált rendszer állapota állandó marad. A kvantummechanika alapelve, hogy a fizikai mennyiségeket hatásuk alapján definiálja, ennek megfelelően az energia operátora az a hatás, amely nem változtatja meg időben a fizikai objektum állapotát. Az idő szerinti változtatás matematika megfelelője a δ/δt differenciálhányados, ezt alkalmazzuk valamilyen δ(t) függvényre, amit a vizsgált fizikai objektum állapot meghatározójának tekintünk. Az állapotfüggvény változatlanságán azt értjük, ha képezzük ennek differenciálhányadosát, akkor egy konstans szorzótól eltekintve változatlan alakban kapjuk vissza az eredeti függvényt. Ez a konstans szorzó, amit az operátor sajátértékének nevezünk, határozza meg a klasszikus értelemben vett energiát. Szorozzuk még meg az idő szerinti differenciálhányadost a redukált Planck állandóval és az imaginárius egységgel, hogy eljussunk az energia operátorához (ennek indoklását a fent említett bejegyzés tárgyalja):

                                                                  

 Schrödinger egyenlet

A mechanikai energiát két tag összege adja meg akár a klasszikus, akár a kvantummechanikáról van szó, mégpedig a kinetikus és a potenciális energia: E = Ekin + V. Nem-relativisztikus közelítésben a kinetikus energia:

                                               

A p = m·v impulzus a mozgás másik fontos „megmaradási” mennyisége, amely a Noether-elv szerint azt fejezi ki, hogy a térkoordináták kezdőpontjának megválasztásától nem függ az impulzus értéke. Fogalmazhatunk úgy is, hogy az impulzus hatása a térbeli eltolással szembeni változatlanságban mutatkozik meg. Válasszuk meg a mozgás irányában az x tengelyt, ekkor a részecske mozgási állapotát jellemző ψ(x) állapotfüggvény x szerinti deriváltja, azaz δ/δx írja le az impulzus hatását. A megfelelő fizikai dimenzióhoz úgy jutunk el, ha a deriváltat szorozzuk a ℏ/i együtthatóval, mely szerint az impulzus operátora: ℏ/i ·δ/δx. Ezt behelyettesítve a kinetikus energiában p helyébe jutunk el az egydimenziós Schrödinger egyenlethez:

                                                 

Stacionárius állapot

Ha a potenciális energia csak x-től függ és időben változatlan, akkor az egyenletből származtathatjuk az időtől független E energiát, ezt nevezzük stacionárius megoldásnak, amelyhez olyan állapotfüggvény tartozik, amelyben az idő és térkoordinátától függő rész szétválik:

                                                               

A mozgást leíró klasszikus pálya abban tér el a kvantummechanikai állapotfüggvénytől, hogy az előbbiben nem választható szét a térbeli és időbeli függés, amit a sebességgel és a gyorsulással adunk meg. Stacionárius állapotban viszont nem beszélünk sebességről és gyorsulásról, pontosabban azt mondjuk, hogy kötött állapotban ezek várható értéke nulla. A várható érték egy statisztikai jellemző, amely megmondja, hogy átlagban mekkora az egyes fizikai mennyiségek értéke és az átlagot a Ψ(x,t) függvénnyel képzett integrál adja meg.

A hullámfüggvény rejtett fázisa

Minden kvantummechanikai számításnál, legyen szó a részecske térbeli tartózkodásának valószínűségéről, az egyes fizikai mennyiségek várható értékéről, vagy két stacionárius állapot közötti bekövetkező átmenet valószínűségéről, fellép az állapotfüggvény és ennek komplex konjugáltjának szorzata. Ennek a szorzatnak a teljes térre számított integrálját választjuk egységnek, ami a részecske identitásának kritériuma, amivel azt fejezzük ki, hogy mindig a teljes részecskét definiáljuk a térben és nem annak törtrészeit. Ez a matematikai eljárás a hullámfüggvény normálása.

A szorzat alakban felírt állapotfüggvény (lásd a 4. egyenletet) második tényezője az időbeli változás exponenciális függvénye, amely olyan periodikus változást ír le, ahol az amplitúdó egységnyi:

                                                           

Itt a periodikus változás körfrekvenciáját az energia határozza meg: ω = E/ℏ. A kvantummechanikai részecske, például az elektron az atomban és molekulákban, eszerint „láthatatlan” körforgást végez, amit az időben változó ω·t fázis jellemez. Ez a fázis azonban rejtett marad, mert az exponenciális függvény szorzata komplex konjugáltjával egyet ad ki, vagyis nem módosítja sem az egyes operátorok sajátértékét, sem az átmeneti valószínűséget, más szóval ez a fázis nem mutatkozik meg méréseink eredményében. A fizikai mennyiségeket kizárólag az állapotfüggvény φ(x) tényezője határozza meg, amely viszont valószínűségi jelleget ad méréseinknek, ennek jól ismert folyománya a Heisenberg féle bizonytalansági reláció. Összefoglalóan úgy is fogalmazhatunk, hogy a stacionárius állapotban történő mozgás nem a tér és idő, hanem a tér és valószínűség dimenzióiban megy végbe.

EPR paradoxon

Bár az időben periodikusan változó fázisnak nincs közvetlen szerepe méréseink kiértékelésében, még is fontosak, ha érteni akarjuk a kvantummechanikai folyamatok statisztikus jellegét és az interferencia jelenségét. Amikor az elektromágneses sugarak elektronokra gyakorolt hatását vizsgáljuk, csak annak valószínűséget tudjuk megmondani, hogy mi lesz a kölcsönhatás eredménye, de mi történik, ha egy konkrétan kiválasztott elektronról, vagy fotonról van szó, akkor mi dönti el a folyamat eredményét? Ilyen és hasonló kérdéseket tárgyal az EPR (Einstein-Podolsky-Rosen) paradoxon. A paradoxon feloldását épp a rejtett fázis segítségével találhatjuk meg (lásd: EPR paradoxon).

Az alagúteffektus potenciálfüggvénye

A kvantummechanikai mozgások jellegének ismeretében már felkészültek vagyunk, hogy megértsük az alagúteffektust is. Kövessük a legtöbb tankönyvben ismertetett utat. Először építsük fel azt a potenciálteret, amiben tanulmányozhatjuk a jelenséget. Egydimenziós közelítést alkalmazunk, amelyben az x koordináta mentén különböztetünk meg szakaszokat. Az első szakasz a negatív x értékekre korlátozódik, ahol a potenciális energia megadása nélkül csak annyit tételezünk fel, hogy a részecske valamilyen E energiájú stacionárius állapotban van. A második szakasz x = 0-tól x = d-ig tart, ahol fellép a V0 potenciálgát, majd a harmadik szakaszban, ahol x nagyobb d-nél ismét legyen V = 0. Stacionárius állapotról van szó, ezért mindhárom szakaszban az energia E lesz. A Schrödinger egyenlet az időtől való függés leválasztása miatt csak a φ(x) függvényre szorítkozik:

                                                 

A hullámfüggvényt kielégíti az

                                                                   

exponenciális függvény, ahol a k hullámszámot meghatározó összefüggés:

                                                               

Az exponenciális függvény egydimenziós hullámot ír le. Az első és harmadik szakaszban V = 0, ezért a két esetben megegyezik a k hullámszám. A gáthoz érkező hullám részben visszaverődik, ezt úgy vesszük figyelembe, hogy egy A’ amplitúdójú és negatív exponensű tagot is felírunk. A harmadik szakaszban csak továbbhaladó hullámmal számolunk, amelynek amplitúdóját C-vel jelöljük. A második szakaszban viszont olyan a potenciálgát, amely magasabb az E energiánál, amiért negatív számból kell elvégezni a négyzetgyökvonást a (8) definíciós egyenletben, és így a gátba behatoló hullám elveszti periodikus jellegét és exponenciális növekedésnek, illetve csökkenésnek felel meg, amit a

                                                                     

kitevővel és B illetve B’ amplitúdókkal jellemzünk:

                                           

Az állapotfüggvény illesztése

Az alagúteffektus átviteli tényezőjét az A bemenő és a C továbbhaladó hullám amplitúdó négyzetének aránya fejezi ki, amit megkaphatunk a hullámfüggvény szakaszhatárokon való illesztésével. Az illesztés a függvények folytonos áthaladásán kívül megköveteli a deriváltak folytonos áthaladását is, mert csak így értelmezhető a hullámegyenletben szereplő második derivált. Ez négy független összefüggést jelent, amely elegendő az C2/A2 arány meghatározásához:

                                                               

A transzmisszió függése a gátmagasságtól és szélességtől

A transzmissziós valószínűség egyaránt függ a potenciálgát magasságától és szélességétől. Ezt mutatja be az ábra az E = 1 eV = 1,6·10-19 J energiájú elektron esetében.

A vízszintes tengelyen a V0 potenciálgát magassága szerepel 1 és 5 eV között, a fekete vonal felel meg 0,2 nm, a zöld 0,4 nm, a lila 0,6 nm és a piros 1 nm szélességű potenciálgátnak, demonstrálva a körülményeket, amikor a vezetőben egy, kettő, három, vagy öt molekuláris szigetelő rétegen kell az elektronnak átugrani. A függőleges tengely mutatja a transzmissziós valószínűséget, ahol az egység felel meg annak az esetnek, amikor minden elektron áthalad a potenciálgáton.

Látható, ha csak egyetlen szigetelő réteg van, akkor még jelentős magasságú gáton is áthaladhat az 1 eV energiájú elektron.

A számítások szemiklasszikus jellege

Bár a fent bemutatott számítások megfelelő leírást adnak a kísérletileg megfigyelhető alagúteffektusra, a belőle levonható elvi megállapításokat óvatosan kell fogadni, mert az eljárás nem követi a kvantummechanika szigorú szabályait, hanem ötvözi azt a klasszikus fizika elemeivel. Helyesebb ezért a módszert szemiklasszikusnak nevezni, ahogy ez Geszti Tamás könyvében is szerepel („Kvantummechanika”, Typotex, 2014, 67. oldal). Sajnos vannak olyan tankönyvek is (G. Heber – G. Weber, „A modern kvantumfizika alapjai”, Műszaki Könyvkiadó, 1964, 97. oldal), ahol úgy illusztrálják a klasszikus és kvantummechanika különbségét, hogy nem tesznek említést a számítás szemiklasszikus jellegéről, már pedig megtévesztő két módszer különbségéről úgy beszélni, hogy közben a módszerek kombinációját alkalmazzuk.

Vegyük hát sorra, hogy milyen kvantummechanikával ellentétes lépéseket tettünk az előzőekben.

  1. A kvantummechanikai függvények megkövetelik a normálhatóságot, mert ez fejezi ki, hogy egy egész részecskét írunk le. A bevezetett hullámfüggvények azonban nem normálhatók.
  2. Stacionárius állapotban nem beszélhetünk arról, hogy a részecske valamilyen potenciálgáton áthalad, mert nem tartozik az ilyen állapothoz időfüggés, csak valószínűségi eloszlás. Időbeli folyamatot a kvantummechanika két stacionárius állapot közötti átmenetként tud kezelni.
  3. Nem lehet a hullámegyenletet külön szakaszokban megoldani és utólag a hullámfüggvényt összeilleszteni, mert a kölcsönhatásban a teljes térre kiterjedő elektroneloszlás egyidejűleg vesz részt. Ez felel meg annak, hogy az elektron a teljes potenciálteret „letapogatja”, és nem csak a potenciálgátat érzékeli.

Alagúteffektus az alfa-sugárzásban

Térjünk most vissza a magasugró példájához. A mozgás egymás utáni szakaszokra bontható térben és időben, először jön a nekifutás, majd az elrugaszkodás és végül az ugró átlibben a léc felett. Itt az elrugaszkodás pillanatában kell összegyűjteni azt a mozgási energiát, ami elég lesz a potenciálgát leküzdéséhez. Vessük ezt össze egy kvantummechanika példával, az alfa-bomlással, amit az alagúteffektussal lehet magyarázni. Ennek megfigyelése az atomfizika hőskorában történt Henry Becquerel (1896) és a Curie házaspár (Marie és Pierre) által. Az alfa-sugárzás során Hélium atommagok távoznak a radioaktív elemből, míg a béta-sugárzásban elektronok, a gammában nagy energiájú elektromágneses sugarak lépnek ki. A radioaktív elemet száz körüli proton és neutron építi fel. A magot összetartja a nukleonok közötti erős kölcsönhatás, amit gyengít a protonok egymást taszító hatása. A nukleonok mozgása héjakba rendeződik, a legstabilabb héjban, ezt nevezik s héjnak, két proton és két neutron helyezkedik el. A héjakban történő mozgáshoz kinetikus energia tartozik, ami azonban nem elég a magból való kilépéshez. Mégis időről időre egy-egy alfa részecske kiszabadul, ezt lehet magyarázni az alagúteffektussal.

Az alagúteffektus következetes kvantummechanikai számítása

 Ennek következetes kvantummechanika számítása úgy történik, hogy számba vesszük a teljes potenciális energiát és meghatározzuk a soknukleonos rendszer lehetséges energianívóit és a hozzátartozó hullámfüggvényeket. Lesz olyan megoldás, amelyben az alfa-részecskét felépítő nukleonok tartózkodási valószínűsége a potenciálfüggvény belső tartományába esik, de mindig van egy kis valószínűsége annak is, hogy a nukleonok a külső tartományban vannak. Ezek a kötött állapotok. A klasszikus példával szemben, tehát a nukleonok „kívül” is vannak, meg „belül” is egy időben. De olyan megoldást is kapunk, ahol már kikerülnek a nukleonok a belső tartományból. A kvantummechanika játékszabályai szerint képezhetjük a két állapot közötti átmeneti valószínűséget, amelyben kulcsszerepet játszik a kötött állapot hullámfüggvényének külső tartománya. Az ilyen számítás természetesen rendkívül összetett és számos numerikus közelítő eljárást igényel. Emiatt szokás a fentiekben ismertetett szemiklasszikus, vagy úgynevezett szemiempirikus módszerekhez folyamodni, de ilyenkor tisztában kell lenni avval, hogy számításaink csak közelítő érvényűek. 

Csillagok fúziós reakcióinak alagúteffektusa

Az alagúteffektusnak köszönhetjük, hogy a csillagok és közötte Napunk is évmilliárdokig ontják magukból a fényt és a hőenergiát. A csillagok „üzemanyaga” a két nukleon: a proton és a neutron. Ha ebből kettőt-kettőt összeházasítunk, akkor a Hélium mag képződésével óriásai energia szabadul fel: ez a fúziós reakció. Van azonban egy óriási akadály: a protonok közötti elektromos taszító erő, amely olyan potenciálgátat alkot, amelyet először át kell lépni ahhoz, hogy a nukleonok elég közel kerüljenek egymáshoz, amikor is a nukleáris vonzóerők működésbe léphetnek. A potenciálgát átlépéséhez még az a hőmérséklet sem elég, ami a csillagok belsejében uralkodik (14 millió Kelvin), ezért szükség van egy közvetítő láncolatra, amelyben a Hélium mag több lépésben épül fel. Ennek két alaptípusát tételezik fel, amíg a Napban és a hozzámérhető méretű csillagokban a felépülés három lépcsőben történik deutériumon és 3He izotópon át, addig a nagyobb tömegű csillagokban egy hatelemű ciklus jön létre, amelyben részt vesznek a szén, a nitrogén és az oxigén izotópjai, ahol már az alagúteffektus elegendő hatásfokú az egyes reakciólépések fenntartásához. Ez vezet egy jól kontrollált folyamathoz megakadályozva a csillagok felrobbanását szupernóvaként.

Alagúteffektus fémes, fél- és szupravezetőkben

Az alagúteffektus magyarázza, hogy miért tudjuk felgyújtani a lámpát szobánkban. A fémes vezető felülete oxidálódik, ami szigetelőréteget hoz létre a kapcsolóban. Ezt azonban az elektronok átugorhatják az ismertetett okokból. Szupravezetőkben is fellép hasonló effektus, ami különösen jellemző a magas hőmérsékletű szupravezető kerámiákban. Ez a Josephson effektus, amelyet felhasznál a korszerű méréstechnika is. A legismertebb alkalmazás a félvezetőket illeti, amikor az alagúteffektus segítségével alakíthatunk ki olyan vezetési mechanizmust, amelyben az áram csak egy irányban folyhat, ezek az alagútdiódák. Ennek változata, amikor a dióda rezonanciaszerűen működik, mert a diszkrét kvantumnívók közötti átmenet valamilyen kritikus feszültség esetén jön létre.

A fémfelület egyes atomjainak megfigyelését teszi lehetővé a szkening alagútmikroszkóp (STM, scanning tunneling microscope). A működés alapja, hogy az alagúthatás kritikusan függ két fémes vezető anyag közötti távolságtól (az egyik a mérőtű, a másik a vizsgált fémfelület), a mérés pontossága eléri a tipikus atomméret egy százalékát (0,001 nm).

Kvantumbiológia

Az alagúteffektus fontosságát felismerte a biológia is, ami egy új tudományág a kvantumbiológia kifejlődéséhez vezetett. Ez a hatás szerepet játszik a fotoszintézisben, sejtek lélegzésében és különböző enzimatikus folyamatokban, így a DNA spontán mutációjában is. Az utóbbi reakció a protonok alagúteffektusán alapul a hidrogénhidak átrendeződése során.

A blog további írásainak összegzése a megfelelő linkekkel megtalálható a „Paradigmaváltás a fizikában” című bejegyzésben.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://afizikakalandja.blog.hu/api/trackback/id/tr9912079465

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.30. 14:44:30

"A potenciálgát átlépéséhez még az a hőmérséklet sem elég, ami a csillagok belsejében uralkodik, ezért szükség van egy közvetítő láncolatra, amelyben a Hélium mag több lépésben épül fel. Ebben vesznek részt a szén, a nitrogén és az oxigén izotópjai, ahol már az alagúteffektus elegendő hatásfokú az egyes reakciólépések fenntartásához."

Egy első generációs csillagban elvileg csak hidrogén és hélium van. Hogyan/honnan keletkezik az egyfajta "katalizátorként" működő szén, nitrogén és oxigén ill. az ezek felépüléséhez szükséges energia?

Laikus vagyok, ezért kérlek, ennek megfelelően magyarázd el. :)

Lucifer Morningstar 2016.12.30. 15:46:29

"A fémes vezető felülete oxidálódik, ami szigetelőréteget hoz létre a kapcsolóban. Ezt azonban az elektronok átugorhatják az ismertetett okokból."

Ezt azért nem ártana közölni az oxidálódott, prellegő kapcsolókkal is. Akkor talán nem lenne akkora probléma a beégő pogácsa, a prellegés és kiküszöbölése.

Sluck Ödön 2016.12.30. 16:01:15

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A csillagok belsejében uralkodó nyomás és hőmérséklet viszonyok kialakítanak valamilyen sebesség eloszlást a H magokra mondjuk. Ennek a magasabb tartományában levő protonok néha frontálisan ütköznek egy másik ilyen sebességűvel. Ez még nem lenne elég a fúzióhoz, de az alagút hatás miatt mégis elég közel kerülnek egymáshoz és a reakció végbemegy.
Ezért egy csillag egységnyi tömegére számított felszabaduló energia kicsi. Viszont a csillag tömege nagy.
Továbbá ez a leírás nem pontos, de én is laikus vagyok.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.12.30. 16:46:32

Még párszor el kell olvasnom hogy valamicskét megértsek belőle. Köszi a posztot! Érdekes. De a csillagokat kár volt idekeverni, mert sok tévedés van abban a részben.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.30. 16:57:48

@Sluck Ödön:

Köszönöm a választ. Ez akkor kicsit hasonló lehet pl. a folyadékok párolgásához, amikor is bár a folyadék átlagos hőmérséklete alacsonyabb a forráspontnál, de akadnak a forráspont hőmérsékletének megfelelőnél gyorsabban mozgó atomok is, amelyek viszont ki tudnak szakadni a folyadékból.

De mindjárt elolvasom a belinkelt írást is.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.30. 17:09:25

Na, most már értem. Első generációs csillagokban nem játszik szerepet az említett elemek közreműködése, hanem csak a második és további generációsokban. Első generációs csillagokban csak a pp reakciók működnek.

Még egyszer köszönet a linkért.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.30. 17:28:13

@Lucifer Morningstar:

Tudomásom szerint a mechanikus kapcsolók pergése (prelling) onnan származik, hogy a kontaktusok a rugalmasságuk miatt sokszor érintkeznek, majd elválnak egymástól. Megfelelő áramerősség esetén ez ívhúzással is jár, ettől égnek be az érintkezők.

Gyengeáramú kapcsolásokban, pl. elektronikákban ez problémát jelenthet ívhúzás nélkül is, mivel a pergési folyamat lezárultáig a processzor vagy mikrokontroller több utasítást is végrehajthat, s eközben nem tudható, vajon tényleges kapcsolás történt vagy csak egy kósza impulzus jött be. Erre a szokásos megoldás az, hogy az első impulzus után elindítanak egy várakozó ciklust, majd e ciklus végén - amikor már véget ért a pergés - újra beolvassák a kapcsoló állapotát. Ha még akkor is változatlan az állapot, akkor úgy tekintik, hogy valóban kapcsolás történt.

Erősáramú áramkörökben hibrid megoldást alkalmaznak pergésmentesítésre ill. az ívhúzás elkerülésére. Kontaktusok zárásakor először egy félvezető zárja rövidre a kontaktusokat, majd rögtön ezután zárnak a mechanikus kontaktusok is. Mivel ekkor már csak a félvezető nyitási feszültségének megfelelő feszültség léphet fel a mechanikus kontaktusokon, nem lesz ívhúzás. A félvezető akár továbbra is vezető állapotban maradhat, mert a mechanikus kapcsolón kisebb feszültség fog esni.

Az áramkör nyitásakor először a mechanikus kontaktusok nyitnak, ekkor megint csak nem lesz ívhúzás, mert a kontaktusokon csak a félvezető nyitási feszültsége lesz jelen. A mechanikus kontaktusok feltételezhető pergésének befejeződése után aztán bont a félvezető is.

Mindehhez elég viszonylag kisebb terhelhetőségű félvezető is, hiszen csak rövid ideig kell vezetnie. Viszont természtesen diódákkal védeni kell az áramlökések ellen, ha nem kizárólag ohmos a terhelés.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.12.30. 17:49:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
--- full off---
Diódával az áramlökés ellen? Én még ott tartottam, hogy a dióda egyenirányít.
Hogy lesz abból áramlökés elleni védelem?

38Rocky 2016.12.30. 18:54:02

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A kérdés jó és fontos. Magam sem vagyok olyan fizikus, aki azt gondolja magáról, hogy mindenhez ért, csak megpróbálom a figyelmet felkelteni különböző kérdések iránt. Már az egyik kommentelő javasolt egy linket, én hozzáteszek egy másikat a wikipediából: en.wikipedia.org./wiki/Nuclear_fusion. Érdemes elolvasni, mert nagyon világosan foglalja össze a lényeget.
Ez a csillagok két típusát taglalja: a Nap típusú kisebb csillagokat és a nagyobb tömegűeket. Az előbbi típusban a proton (1-H mag) három lépésben építi fel a hélium magot. Először két proton ütközése pozitron kibocsátás mellett hoz létre deutériumot (2-H), majd egy másik proton a deutériumot átalakítja 3-He maggá, végül két ilyen hélium mag ütközése produkálja a stabilis alfa részecskét (4-He) miközben két proton is képződik. Tehát a korábbi elmélettel szemben a Napban nem a 12-C által katalizált folyamat dominál. Nehezebb csillagokban domináns a hatlépcsős CNO ciklus. A 12-C mag proton addícióval képzi a 13-N magot, amely pozitron kibocsátással 13-C maggá alakul, ez további proton addícióval hozza létre a 14-N magot, ez szintén befog egy protont, ami 15-O izotópot produkál, ez pozitron kibocsátással képzi a 15-N magot, amely szintén addícionál egy protonnal, ami visszaalakítja a katalizáló 12-C izotópot az alfa részecske kibocsátása mellett. Mivel a 12-C izotóp újraképződik, így viszonylag kismennyiségben képes fenntartani a fúziós reakciót.

38Rocky 2016.12.30. 19:03:38

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ha az ember ír valamit az alagúteffektusról, akkor illik felsorolni a legfontosabb megnyilvánulásokat is. Szerintem épp azért volt jó szóbahozni a csillagokat, mert kialakított a kérdés egy vitát is.

38Rocky 2016.12.30. 19:06:55

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Köszönöm a részletes magyarázatot, számomra is tanúlságos volt.

Lucifer Morningstar 2016.12.30. 19:20:15

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Jól tudod. A lényeg viszont az, hogy ha igaz lenne amit a koma firkált, akkor nagyon sok mérnöknek nem kéne végre többé azzal foglalkozni, hogy az érintkezők felületével és a prellmentesítéssel küzdjön. Amúgy olyan kapcsolóval, nyomógombbal találkoztam már, amelyik baszott átvezetni, de olyannal még nem amelyik vidáman működött volna oxidálódva és összecsukva. Beégés nélkül is bőven elég az oxidálódás a korrekt működés megszűnéséhez.

38Rocky 2016.12.30. 19:45:52

@Lucifer Morningstar: Pontosan emiatt helyeztem egy ábrát, ami jól mutatja, hogy a potenciálgát hosszúsága (a kontaktus minősége) mennyire kritikus, hogy az alagúteffektus jól működjön.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.12.30. 20:25:19

@38Rocky: Ez igaz. Csakhogy volt benne két alapvető tévedés. Az egyik, hogy a Napban nincs szénciklus, mint azt kiveséztétek. A másik a szupernovává alakulás.
Különben is a fúzió azért nem szabadul el a csillagokban, mert a reakciók megindulnak alacsony hatás keresztmetszettel. Ezeknek mind feltétele a neutrínó párképződés. Csakhogy a neutrinó párbol a neutronhoz nem szükséges antirészecske akadályozza a további párképződést, továbbá a keltkező sugárnyomás a csillag összehúzódása ellen hat.
A szupernova egyébként is nem a fúzióból nyeri az energiáját, hanem a gravitációs térfogati munkából.

38Rocky 2016.12.30. 20:45:52

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nem vitatkozok veled, mert látom, hogy a csillagok fúziós reakcióihoz jobban értesz, mint én. Csak azt jegyzem meg, ha a fúzió alagúteffektus nélkül is menne, akkor nem működhetnének a csillagok évmilliárdokik, hanem szétrobbannának.

dr. mesterséges színezék 2016.12.30. 20:56:43

@Lucifer Morningstar: Szintén nemzenészként - felidézve azt a keveset, ami a hajdan olvasott apróbetűs részekből megmaradt, vagy azt hiszem, hogy megmaradt - aszondom, hogy itt az oxidálódást nem úgy kell elképzelni, hogy jön a fáziscerkával a villanyszerelő, és dünnyög, hogy a "villásdugó revés, a rézdrót meg patinás", hanem hogy percekkel a tisztítás után az abszolút fémtisztának tekinthető vezetőkön is kialakul már olyan oxidréteg, amely miatt a szó szoros értelmében nem lehet fémes kontaktusról beszélni.
A mi nagy szerencsénkre a delej mégis jön.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.12.30. 22:16:28

@38Rocky: Ez nem így van. A fúziónak több feltétele van. Lásd Lawson kritérium. A H+H reakció hatáskeresztmetszete a Nap belsejében rendkívül alacsony. Tíz a minusz huszadikon barnnál is alacsonyabb, Azonban ez kevés energiát termel, a következő lépések az energia termelők. A H+H ütközések szám magas, de kicsi a hatáskeresztmetszet és magas a küszöbenergia. A következő lépések hatáskeresztmetszete magas és a küszöbenergia is alacsony. Viszont kevés az ütközés, mert kevés a részecske. Tehát az első lépés a szűk keresztmetszet. A fúzió beindulása felfűti a csillag belsejét, mire az kitágul emiatt csökken a nyomás és csökken az ütközések száma. Ha a csillag kitágul, akkor a gravitáció természetéből fakadóan csökken a központ nyomása. Ezért beáll az egyensúly. Belátható hogy ha kitágul a csillag, növekszik a szabadúthossz, ami csökkenti az ütközések számát.
Szerintem téves alagút effektusra fogni a csillagok egyensúlyát, amikor az a kinetikus gázelmélettel is simán magyarázható.
A szupernovák robbanása pedig a gravitációs térfogati munka energiájából táplálkozó Si28+Si28=Ni56 reakció adja a központi mag gyors kollapszusa miaatt, amely késleltetve sugározza vissza az energiát ami szétveti a csillagot. A SI28+ Si28 nem termel energiát, csak csökkenti a magot számát ezért gyors a csillag központjának összeomlása. A Ni56->Fe56 átalakulás által kisugárzott energia késöbb jelenik meg ami szétveti az összehúzodott csillagot, amellett hogy beindítja a külső rétegek gyors fúzióját is.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.12.30. 22:30:56

@karit: köszi, bár... anno nekem úgy mondták, hogy a Zener (Zéner?)-dióda csak a nevében dióda. :)

Lucifer Morningstar 2016.12.30. 22:39:00

@38Rocky:
@dr. mesterséges színezék:

Kapcsolóknál nem a gyártás utáni állapot a lényeges, hanem a több éves. És azt izélheti az alagút, azon már nem ugrik át. Nem véletlenül aranyozzák a csatlakozókat és a jó minőségű kapcsolókat, a gagyinál meg tök mindegy, ott szopik a felhasználó, vagy cserélgeti amikor már használhatatlanná válik.
Villanyásznál meg csavaros szorítás van (volt, le kéne lőni azt a zsenit aki az egyszer összedugós aljzatokat kitalálta).

38Rocky 2016.12.30. 22:44:53

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nagyon alapos és meggyőző a magyarázatod. Ha a témában készítenél egy részletesebb anyagot, nagyon szívesen feltenném a blogra, természetesen a te neved alatt.

dr. mesterséges színezék 2016.12.30. 23:00:47

@Lucifer Morningstar: Nem, az alagút effektus tényleg nem működik minden körülmények között, ahogyan a kétrés kísérlet sem, ha az egyik rést itt, a másikat meg Vlagyivosztokban vágod.
De ez nem technológia, ami ki van találva a mi örömünkre és bánatunkra, hanem egy jelenség, amivel számolni kell és érdemes.

Persze érdemes rámutatni arra, hogy mikor nem lehet róla beszélni, de érdekes, hogy mikor igen - legalábbis nekem, akinek természetes volt, hogy ha két csupasz drótvég összeér, akkor van világosság, döbbenetes volt megtudni, hogy bár nem, gyakorlatilag soha nem "ér össze", az izzót kisegíti a statisztika.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.12.31. 10:26:28

@38Rocky: Köszönöm a felkérést! Élni fogok vele! Egy kissé elfoglalt vagyok ma, de egypár nap és szívesen megírom.

38Rocky 2016.12.31. 11:02:04

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ennek őszintén örülök, mert célom a fizikusi gondolkozás népszerűsítése a blog által, de természetesen nem érthetek minden területhez elég alaposan, ezért nagy segítség számomra, ha bizonyos területek kíváló szakértői is küldenek írásokat. E_mail címem: rockenbauer.antal@ttk.mta.hu

Szalay Miklós 2016.12.31. 11:07:10

Egy egész érthető összefoglaló a kvantumfizikáról:

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid024

(A legfelső sor a kép tetején, "Kvantum világ". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ.)

38Rocky 2016.12.31. 11:16:37

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ha az itt leírt gondolatokról kaphatnék egy önálló írást, nagyon szívesen feltenném a blogra is, mert segítene a fizikusi gondolkozás terjesztésében.

38Rocky 2016.12.31. 11:20:27

@Szalay Miklós: Köszönöm! Az ilyen információk is nagyon hasznosak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.31. 13:07:23

@38Rocky:

Köszönöm szépen a bizalmat, de én tényleg csak laikus vagyok. Az ELTE Bölcsészkarán végeztem, és bár egy időben főképp áramkörtervezésből és programozásból éltem, azért inkább mégis csak hobbim az elektronika és a programozás. Ja, és természetesen imádom a fizikát, alapszinten értem is talán valamennyire, de mivel buta vagyok a matekhoz, anno inkább a Bölcsészkart választottam a TTK helyett.

Azért szólok, ha sikerül összeütnöm valami hasznosat. :)

38Rocky 2016.12.31. 13:24:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Egykoron, még a múltszázad 70-es éveiben C. P. Snow indított el egy vitát a két kultúra viszonyáról. Ha végül a kultúra másik oldalán kötött ki, miért ne írhatana néhény gondolatot arról, hogy miért lehet a fizika izgalmas egy bölcsész számára is?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.31. 13:30:17

@karit:

Kontaktusvédelemre, félvezetők "visszarúgás" elleni védelmére vagy pl. egyenáramú motorokhoz ritkán használnak Zéner-diódát, mert az eszközökre normálüzemben is általában a Zéner letörési feszültségénél nagyobb feszültséget adnak. Inkább normál diódák vagy Schottky-diódák használatosak, utóbbiak nem a kisebb nyitófeszültségük miatt, hanem azért, mert gyorsabban tudnak nyitni.

A félvezető kapcsoló védelme pl. induktív terhelés esetén így működik: Az áramkör bontásakor megszűnik az induktivitásban az áram, gyorsan csökken az mágneses fluxus, amitől az önindukció elve alapján igen nagy ellentétes irányú feszültség keletkezik: az induktivitás "visszarúg". Ez a feszültség nagyobb lehet a védendő félvezetőre adható max. záróirányú feszültségnél. Ezt a nagy impulzust vezeti le az üzemi áramiránnyal ellentétes irányban, vagyis normáüzemben záróirányban bekötött dióda, hiszen a "visszarúgó" áram folyási iránya ellentétes az üzemi iránnyal. Persze pl. egy egyenáramú motort már eleve ellátnak a pólusai közé kötött záróirányú diódákkal.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.31. 13:31:13

@38Rocky:

Nagyon jó ötlet, megpróbálom.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.01.01. 14:45:40

Különben megvan a legegyszerűbb levezetése hogy miért kerülnek a csillagok egyensúlyba a fúzió beindulásakor..
A nyomás egyenesen arányos a hőmérséklettel, Ha nő a hőmérséklet a csillag kitágul és emiatt a nyomás is csökken. A szabadúthossz nagyobb lesz ami eleve csökkenti az ütközések számát. Igaz hogy nagyobb a sebesség, csakhogy a kinetikus gázelmélet szerint az ütközések száma csupán a hőmérséklet négyzetgyökével nő, viszont a nyomás egyesen arányos lenne a hőmérséklettel, ami ez egységnyi térfogatban lévő részecskét számát fordítottan csökkenti. Vagyis a csillagban a hőmérséklet növekedése csökkenti az ütközések számát két okból is. Nyilván a hatáskeresztmetszet nő, de az sokkal lassabban.

38Rocky 2017.01.01. 15:11:18

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Mint minden egyensúlyi folyamat esetén itt is a lényeg a negatív visszacsatolás. Ennek felel meg, amit itt leírsz. Annyit azért hozzátennék az első mondathoz : "A nyomás egyenesen arányos a hőmérséklettel", hogy ez állandó térfogat esetén igaz. Remélem, ha kapok tőled egy anyagot, akkor ábrát is mellékelsz a magyarázathoz.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.01.01. 17:12:46

@38Rocky: Így igaz, állandó térfogaton. De mivel a belső nyomással a gravitációs nyomás tart ellensúlyt ezért a hőmérséklet növekedés tágulást vált ki, ami viszont a gravitációs nyomás csökkenéséhez vezet, hiszen a rétegek távolabb kerülnek. A tágulás által a gravitációs nyomás ellenében végzett térfogati munka pedig hűléssel jár. Tehát több negatív visszacsatolás is van, Arról nem is szólva hogy van még egy, igen fontos folyamat. Ha egy csillag kialakul, akkor először a kisebb küszöbenergiájú reakciók indulnak meg, amelyek jellemzően az primordináris elemként jelenlevő deutérium és He 3-as és 4-es izotóp reakciója protonokkal és egymással. Ezek gyorsan elfogynak a központban tekintve előfordulásukat. Komoly matematikai és informatikai apparátus kellene ahhoz, hogy kiszámolják hogy a deutérium és hélium begyulladása elegendő-e ahhoz hogy annyira felhevítse a csillagot hogy a proton-proton reakciók is elinduljanak.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.01.01. 17:19:41

Érdekes kérdés hogy aprimordinális elemek kiégése után a fúzió leáll vagy sem. Mert ha leáll, akkor a csillag további összehúzódása és gravitációs nyomása által végzett munka gyújtja be újra.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.01.01. 17:23:33

Ha meg leáll és a csillag nem elég nagy, azok a barna törpök - nem a hupikékek. -))

38Rocky 2017.01.01. 17:26:58

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ez bizonyára függ a csillag kezdeti tömegsűrűségétől, de nem tudom, hogy ilyen kettős begyújtás tetten érhető-e a csillagvilág megfigyelésével.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.01.01. 21:50:06

@38Rocky: Elég nehéz szerintem, mert ez kívülről nehezen megfigyelhető. Az adott csillag neutrinó fluxusának változásából lehetne kimutatni, de azt nem tudjuk innen a Földről elkülöníteni a többitől.

bonebear · http://cinca.blog.hu 2017.07.23. 23:47:40

Én még írtam volna az optikai alagúthatásról is, ami teljesen klasszikus.

38Rocky 2017.07.24. 10:24:50

@bonebear: Ha erről kapok egy jó írást tőled, szívesen felteszem
süti beállítások módosítása