A fizika kalandja

A fizika kalandja

Az ősrobbanás és a teremtésmítoszok

Teremtésmítoszok

2015. október 29. - 38Rocky

Az ősrobbanás és a teremtésmítoszok

Ennek a bejegyzésnek kettős célja van. Egyrészt az ókori ember gondolkozásmódját hasonlítom össze a modern kor tudományokra alapozott felfogásával, másrészt az ősrobbanás mai elméletét vetem össze a részecskék fénysebességű mozgásából származtatható kozmológiával. 

Miért jutottak a különböző kultúrák és vallások a világ teremtésének, keletkezésének gondolatához? Minden ember megszületik, él és meghal, ugyanez vonatkozik valamennyi állatra és növényre is. Az egyes kultúrák emlékezetében él, hogy voltak előző kultúrák is, amelyek létrejöttek, virágoztak majd a semmibe tűntek. Ezért már az ókori ember is úgy gondolkozott, hogy ezen a világon semmi sem örök, mindennek megvan a maga küldetése, mindennek egyszer vége szakad. De ez együtt jár avval, hogy mindennek egyszer meg kellett születni, teremtődni. Ha ez minden létezőre igaz, akkor igaznak kell lenni az egész világra is.

Mózes első könyve

De mi is ez a világ? Van a mi világunk, a földi világ és ami fölöttünk van az égi világ. Ez a kettőség a kiindulópontja a legtöbb teremtésmítosznak is. Idézzünk mindjárt Mózes első könyvéből:

  1. Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.
  2. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.
  3. És mondá Isten: Legyen világosság: és lőn világosság.
  4. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől.
  5. És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lőn este és lőn reggel, első nap.

Az ókori ember természetesen a „föld” alatt nem a Földet mint bolygót értette, hanem az egész világot, amiben élünk. De életünk nagymértékben attól függ, ami fentről az „égből” érkezik, onnan kapjuk az éltető napsugarat és az esőt, de félhetünk a viharoktól, erős szelektől és a villámoktól is. Ez a felső függés jelenik meg a korai istenképekben is, gondoljunk a görög-római vagy az egyiptomi mitológiákra. Az istenkép fejlettebb, letisztult formája, amikor kialakul az egy-isten, a mindenható a teremtő tisztelete.

Az első lépés tehát az égi és földi világ megteremtése, és itt nem véletlen a sorrend. A földi világ önmagában halott, a sötétség uralja. Fontos, hogy amire először van szükség az a világosság, amit ma úgy mondunk, hogy a fény. Ez megelőzi a Nap és Hold megteremtését is, amire csak a negyedik napon kerül sor:

14. És mondá Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek.

15. És legyenek világítókul az ég mennyezetén hogy világítsanak a földre. És úgy lőn.

16. Teremté tehát Isten a két nagy világító testet, a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világítótestet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat.

17. És helyezteté Isten azokat az ég mennyezetére, hogy világítsanak a földre;

18. És hogy uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és elválasszák a világosságot a setétségtől. És látá Isten, hogy jó.

19. És lőn este és lőn reggel, negyedik nap.

Érdekes egyezés, amint látni fogjuk a modern kozmológiában is, hogy előbb jött létre a fény, mint a nap a hold és a csillagok! Az ősrobbanás elmélete előtt még úgy gondolhattuk, hogy milyen naiv a biblia megközelítés, ami a csillagok megszületése elé helyezi a fény és világosság megteremtését. Ez figyelmeztetés számunkra: ne becsüljük le az ősi népek gondolatvilágát. Modern elméleteink bizony gyakran tökéletlenek, amit a távoli jövőben fognak majd naivnak tartani.

Minden élet számára kiemelt fontosságú a víz, ezért kerül a víz „szétválasztása” már előre, a második napra. A sorrend tehát azt tükrözi, hogy mit tartott az ókor embere a legfontosabbnak. Mivel az ősi kultúrák a forró és száraz övezetekben alakultak ki, például Mezopotámiában és Egyiptomban, ezért a víz, az eső megjelenése előre kerül:

  1. És mondá Isten: Legyen mennyezet a víz között, a mely elválassza a vizeket a vizektől.
  2. Teremté tehát Isten a mennyezetet, és elválasztá a mennyezet alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizektől.
  3. És nevezé Isten a mennyezetet égnek: és lőn este, és lőn reggel, második nap.
  4. És mondá Isten: Gyűljetek egybe az ég alatt való vizek egy helyre, hogy tessék meg a száraz. És úgy lőn.  
  5. És nevezé Isten a szárazat földnek; az egybegyült vizeket pedig tengernek nevezé. És látá Isten, hogy jó.

Az égi víz, az eső, ami a felhőkből („mennyezet") származik hozta létre a tengereket. Megint egy érdekes egyezés, ahogy ma magyarázzuk a Föld forró korszakának lehűlése után a tengereinek kialakulását. Természetesen nincs arról szó, hogy a bibliai teremtéstörténet mindenben azonos lenne avval a sorrenddel, amit ma elképzelünk, de érdekes módon azért a sorrend sokszor a fontosság mellett kapcsolatba hozható a Föld és az élet evolúciójáról alkotott elképzeléseinkkel is.

A Korán

Az iszlám teremtéstörténet sok hasonlóságot mutat a bibliával, ennek illusztrálására olvassunk el néhány sort a Koránból is:

Allah megparancsolta a víz felett lebegő párának, emelkedjék a magasba. És két nap alatt megalkotta az eget. Ezután elválasztotta az eget a földtől, és létrehozta a hét eget és a hét földet.

Amikor Allah megalkotta a földeket, megparancsolta a szélnek, hogy kavarja fel a vizet. A víz megmozdult, és tajtékzott, magas hullámok tornyosultak, és sűrű pára képződött. Allah elrendelte a tajtéknak: szilárduljon meg,  és a tajték megszilárdult. Ebből alkotta meg két nap alatt a víz színén a földeket. Ekkor megparancsolta a hullámoknak: álljanak meg. A hullámok megmeredtek, és ezekből alkotta Allah a hegyeket.

Mezopotámiai mitológia

A víz különös fontossága jelenik meg a mezopotámiai teremtéstörténetben is, nézzük az első táblát:

Midőn fönn az ég nevetlen s alant a föld szintazonképp;

Apszu, az ős-kezdet, minden dolgok teremtője-atyja

s Mummu-Tiámat ősanyánk még vizeikkel egybemosódtak;

nem volt szárazföld se, láp se, s egyike sem az isteneknek;

név nélkül szunnyadott a sors is, betöltetlen várt a végzet

Az ég és a föld egymásutánisága szintén megjelenik, és kiemelt szerepet kap a víz. Az ókori gondolkozás másik jellegzetessége, hogy a „teremtés” voltaképp nem más mint „megnevezés”, erre utalt a Mózes könyvéből vett idézet 10. sora is! A mezopotámiai mitológiában az egymást követő és egymással harcoló istenek sora felel meg a teremtés egymást követő lépéseinek. Marduk születése kapcsolódik a Naphoz, képviseli a nappalok és éjszakák kettőségét, valamint a négy évszakot és a négy égtájat is. Idézzünk fel néhány sort még e korai költészet remekművéből:

Midőn Éa, nemzőatyja reánéz, örvend és ujjong - megdobog a szíve.

Tökéletesnek teremté őt, kétfejűnek; méltóságban mindenki mást felülmúl;

tagjai tündöklőbbek az elégnél;alig-felfoghatók, hozzá-nem-férhetőek.

Szeme négy és füle is négy vala, szájából lángos tűz csapott elő;

négy füllel fülelt, négy szemmel tekintett - mindent látott és mindent hallott.

Sudárabb a nagy isteneknél, soraikból fejjel kimagaslik:

 tagjai fönségesen nőttek, másokéinál ékesebben.

"Miféle sarj, kinek a magva ez? Miféle sarj, kinek a magva ez?

Az Ifjú Napnak, a Tavaszi Napnak, az Istenek Napjának sarja ő!

Egyiptomi teremtéstörténet

Az egyiptomi teremtéstörténetben is a víz és a fény játssza az alapvető szerepet és a mezopotámiai istenmítoszokhoz hasonlóan ez is egy gyönyörű költői vízió:

Kezdetben nem volt sem ég, sem föld, sem élők, sem holtak nem voltak, az alkotó és romboló elemek is dermedt tétlenségben nyugodtak Nun isten örvénylő mélyén. Nun volt az őselem, az ősvíz formájában létező istenlény. Az ő alkotórészeiből keletkezett a mindenség. Az ősvíz tükrét sűrű sötétség borította, mert a fény szent forrása is Nun keblében pihent. És az istenek létrehozója, a hatalmas Nun megteremtette a napvilágot. Az ősvíz színén zsenge csíra bukkant elő, és hamarosan kecses, sok színben pompázó lótuszvirággá nőtt. A virág áttetsző, zárt kelyhéből sejtelmes fény derengett, szirmai lassan kibomlottak, és egy tündöklő gyermek bújt ki belőle. Nun életre keltette Nefertumot, a napgyermeket. Nefertum felnyitotta szemét, a sötétség eloszlott, s a világot beragyogta az éltető fény.

A virágbölcsőjéből kiemelkedő napgyermek körültekintett, s a végtelen vízen egy cseppnyi hely sem akadt, ahol lábát megvethette volna. Ekkor a mélyből előhívta az őshalmot. Kilépett a szilárd talajra, és megteremtette Maátot, a mindenség törvényét, az igazság istennőjét, a holtak szívének túlvilági bíráját.

Indiai teremtéstörténet

Költői szépségében nem marad el ettől az indiai teremtéstörténet sem, amelyben a „gondolat” hozza mozgásba a mozdulatlan és sötét világot:

A Világéjszaka sötét, mindent elborító, mozdulatlan tengerének színén összecsavarodva nyugodott Ananta, a Végtelenség Kígyója, s rajta álomba merülve pihent Visnu, a mindenség létesítője és fenntartója, az egyetlen hatalom. Bensejében a világ egész tartalma mint nyugvó gondolat derengett, rajta kívül nem volt élet, nem mozdult semmi. Álmában egyszerre megrezdült benne a gondolat, és Visnu felébredt. Kinyitotta szemét, és látott. Abban a szempillantásban megindult a mozgás az odáig nyugvó ősanyagban. Visnu létesítő akarata kisarjadt, és köldökéből egy lótusz nőtt elő. A lótusz széttárta szirmait, és íme, a lótusz kelyhében ült Brahmá, az Egynek Teremtő Ereje.

Brahmá körül akart tekinteni, de nem moccant meg. Hogy mindenfelé láthasson, négy arca keletkezett. A gyökeret azonban, amelyből létre fakadt, nem látta, s ezért azt gondolta, hogy egyedül ő van, kívüle nincsen öntudat. Csak a lótuszt látta, mely őt hordozta, s ez a lótusz a világmindenség volt. Gondolkozni kezdett: "Honnan származott ez a lótusz? Honnan jöttem én magam?" Hosszú-hosszú időkig elmélkedett e kérdéseken, míg végül a szívében, lénye legmélyén felderengett egy kép: a mindenség sötét vizén s a Végtelenség Kígyóján nyugvó Egynek, a Világ Gyökerének a képe.

Tibeti teremtéstörténet

A tibeti teremtéstörténet filozófiai mélységével alkotott maradandót:

Kezdetben semmi sem létezett, sem tér, sem idő, sem valóság, sem jel, sem lét, sem nemlét. Ebből keletkezett minden, ami látható és tapintható.

Az első lény varázslatos átalakulási képességgel született. Megnevezte magát: "A Keletkező Világ Ura, Szent Győzedelmeskedő". És boldog volt, mert hatalma mindenre kiterjedt.

Ekkor a négy évszak még nem vált el egymástól, a nap, a hold, a bolygók és a csillagképek alig mozdultak, a mennydörgés, a villámlás, az eső, a jég, a fagy sem követték az évszakok változásait. A földnek nem volt ura, az erdők, a növények maguktól nőttek és szaporodtak. A kövek és a hegyek már létrejöttek, de még nem mozdultak, és a földrengés is ismeretlen volt. A föld aranyból volt. A folyók is megvoltak már, de még nem indultak el a tenger felé. Madarak és vadak is éltek az erdőkben, de még senki sem vadászott rájuk. Istenek is léteztek, de még nem hallgatták meg a könyörgéseket, és nem uralkodtak ég és föld felett. Létrejöttek a démonok is, de még nem kezdhették el romboló munkájukat. Voltak betegségek, de még nem okoztak kínt és fájdalmat. Volt már táplálék, de még senki nem fogyasztotta. A boldogság is létezett, de nem volt, aki felfogja. A nappal nem különbözött az éjszakától.

Japán teremtéstörténet

A japán teremtéstörténet fő jellegzetessége, hogy nem egy nagy kontinensen, hanem néhány szigeten fejlődött ki ez a kultúra. Megjelenik a mítoszban a káosz is, mint a későbbi világ előképe. Ez a gondolat az alapja a modern kozmológiának is.

Abban az időben, amikor a föld és az ég keletkezett, a magas égi mezőkön három istenség lakozott. Az istenek maguktól születtek, majd elrejtőztek. Később a föld óriás olajcseppként lebegett a víz színén, és úgy mozgott fel s alá, mint egy roppant medúza. Ekkor a bambusznád csírájából két újabb isten támadt, de ezek is elrejtőztek, és számos utódnak adtak életet. E dicső leszármazottak sarja volt az istenek atyja és anyja, Izanagi és Izanami. Az istenek őket bízták meg, hogy megszilárdítsák és megtermékenyítsék a kocsonyás, mozgó földet.

Izanagi és Izanami letekintettek a Menny Lebegő Hídjáról, és azt fürkészték, van-e föld valahol a híd alatt. Csillogó drágakőből hatalmas lándzsát készítettek, a fegyvert lehajították, és rábukkantak a tengerre. Ezután kiemelték a lándzsát a káoszból, a káosz cseppenként aláhullott, megszilárdult, és így keletkezett Onokoro-Jima, a Megdermedt Sziget. Ezután még egy szigetet alkottak a tengerben, és leszálltak a földre.

A japán mitológiában a Napnak és a Holdnak is kiemelt szerepe van, amit a következő sorok mutatnak:

Ekkor megszülték a nap istennőjét, Amateraszut, akit a "nagy istenség éji fényessége" néven ismernek, és már születése után oly gyönyörű volt, hogy szülei nyomban felküldték a mennyei létrán, hogy az égről sugározza le a földre ragyogó fényét.

Következő gyermekük, Tsuki-jumi, a hold ura lett. Tsuki-jumi tompa, ezüstös csillogása elhalványult nővére arany pompája mellett, de azért méltónak mutatkozott arra, hogy Amateraszu hitvese legyen. Ő is felkapaszkodott az égi létrán, de hamarosan civakodni kezdtek. Amateraszu megelégelve az örökös egyenetlenséget, így szólt:

- Távolodj el tőlem, nem akarlak többé szemtől szembe látni.

Ekkor az istenek elválasztották őket, a házastársak szétköltöztek, és a nappal elvált az éjszakától.

Kínai teremtéstörténet

A kínai teremtésmitológia a Jin és Jang egymást kiegészítő ellentétpárjára épül és itt is megjelenik a káosz mint a világ kialakulásának kezdete:

Kezdetben, amikor az ég és a föld még tojás alakú káosz volt, Pan Ku megszületett a tojásban, és itt élt tizennyolcezer esztendeig. És ekkor a Jang tiszta elemeiből megformálódott az ég, a Jin durvább elemeiből pedig a föld. Pan Ku a középpontban tartózkodott, és nap mint nap kilenc alkalommal alakult át: hol az ég, hol pedig a föld istene volt. Az ég naponta három méterrel emelkedett magasabbra, a föld három méterrel vastagodott. Így folytatódott ez tizennyolcezer éven át, míg az ég elérte a legnagyobb magasságot, és a föld a legnagyobb mélységet.

Pan Ku az élet kezdete. Ő az őse tizennyolcezer élőlénynek. Amikor Pan Ku meghalt, fejéből szent szirt lett, szeméből a nap és a hold, zsírjából a folyók és a tengerek, hajából és szőréből a fák és a növények. Pan Ku könnyeiből fakadt a Sárga Folyó és a Kék Folyam. Hangja alkotta a mennydörgést, lehelete a szelet, pillantása a villámot; az ég kiderült, amikor Pan Ku vidám volt, a rosszkedvétől elborult. Pan Ku volt a Jang és felesége a Jin, a teremtés férfi és női eleme.

Maya teremtéstörténet

Nézzünk át Közép-Amerikába is, hogyan képzeték el a mayák a teremtést. Itt is szerepet játszik a gondolat és a szó teremtő ereje, a fény és a vizek szétválasztása a föld létrehozásában:

Elmélkedtek (az istenek), és íme, megvilágosodtak, megjelent az Ősfényhajnal, és terveikben megjelent az ember.

Ennek utána elgondolták a teremtést, elgondolták a fák és folyondárok növekedését, az élet születését és az ember alkotását és a sötétségben és fénytelen éjszakában ekképpen szerezte mindezt Égszíve, az, akit Hurakánnak mondanak...

Miképpen legyen élet, és miképpen jöjjön létre világosság? Kinek kell gondoskodnia táplálékról és betévő falatról?

- Jöjjön immár, és legyen! Népesüljön be az üresség!

- Húzódjanak félre a vizek, és hagyják el helyüket! Tűnjenek elő a szárazok, és szilárduljanak! Legyen!

Így szóltak.

- Legyen élet és legyen világosság az égen és a földön! És ne legyen ragyogás, nagyság és dicsőség művükben és teremtésünkben, míg nem alkottunk embert, míg testet nem öltött az ember!

Így szóltak. És utána megcselekedték és így megteremtették a földet. Igen, így volt, így teremtették a földet. Nem volt föld, és így szóltak:

- Föld! - És egy szempillantás alatt létrejött a föld...

Ekképpen teremtetett a föld, így teremtetett általa, kinek neve Égszíve és Földszíve, és aki termékennyé tette a földet, mikor még várakozás borult az égre, és víz borult a szárazra.

Afrikai legenda

Fejezzük be teremtéstörténeti kalandozásunkat egy afrikai legendával:

Ezt az apám mesélte el nekem, ő meg az apjától hallotta; réges-régtől fogva, a világ kezdetétől száll így ez a történet.

A dolgok kezdetén, mindennek az elején, mikor még semmi se volt, se ember, se állat, se növény, se ég, se föld, semmi, semmi, de semmi, csak az Isten volt, és úgy hívták, hogy: Nzamé. És három Nzamé volt: Nzamé, Mebere és Nkva. Kezdetben teremtette Nzamé az eget és a földet. Az eget magának tartotta fenn. A földre pedig rálehelt, és lehelete nyomán megszületett a szárazföld és a víz, mindkettő a maga helyén.

Nzamé mindent megteremtett: az eget, a napot, a holdat, a csillagokat, az állatokat, a növényeket, mindent, mindent.

Természetesen minden teremtéstörténet eljut az ember megteremtéséig, de mivel szándékunk a modern kozmológiával való összevetés, ezért a természet létrehozására vonatkozó motívumokat emeltük ki. A következő részben térünk rá a modern, tudományra alapozott mitológiára, az ősrobbanás elméletérre: Az ősrobbanás és a teremtésmítoszok_II

A bejegyzés trackback címe:

https://afizikakalandja.blog.hu/api/trackback/id/tr788033622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gorni 2019.02.21. 09:10:05

Tiszteletem.
Elsősorban a legnagyobb tiszteltetemet fejezném ki az ön írásai iránt. Rendkívül tisztán, költőien fogalmaz. Általában semmi nehézséget nem okozott a gondolatai megértése és ezért köszönetemet, hálámat is kifejezném.
Ha megengedi, szeretnék hozzájárulni munkájához a tapasztalataimmal. Több, mint 30 éve kutatom és tanulom az ön által "indiai"-nak nevezett világelméletet. Véleményem szerint jobb nevet kellene találni rá, hiszen a "Védák", és azon belül is a Puránák" megérdemelnék, hogy néven nevezzék őket, mint forrásanyag.
Felkészültségem (matematikusként tanutam, majd a BME-n végeztem villamosmérnökként) talán lehetővé teszi, hogy az ön által is ismert tudományos nyelven válaszoljak a kérdéseire, ha esetleg részletekbe menően érdekli a Védák világképe, anyag-tér-idő leírása és kísérletekkel is ellenőrizhető összetett, holisztikus világ leírása.
Mivel a témakörben általam tanulmányozott írások igencsak terjedelmesek, nem gondolom, hogy praktikus lenne azt javasolnom, hogy ön is olvassa el őket (bár a klasszikus fizikai világkép következetlenségeit megreformáló tudósok, mint Srödinger és barátai egészen idáig elmentek), de szívesen állok a rendelkezésére, ha tömör összefoglaló képet szeretne kapni róla.
Szeretném megjegyezni, hogy az ajánlatom legfőképp abban tudna segíteni, hogy a jelen eseményeit láthassa új, friss szemmel (ahogy ön is nevezi, egy paradigma váltás révén). Ugyanis a Védák világ-leírásának legfőbb célja nem a múlt feltárása, hanem a jelen pillanat tökéletes megismerése és kihasználása.
Köszönöm, hogy időt, energiát a bejegyzésem elolvasására, tisztelettel és várakozással telve ajánlom magamat.
Gábor

38Rocky 2019.02.21. 11:50:21

@Gorni: Köszönöm az elismerő szavakat! Az ősi tudásból sokat meríthetünk, így a védákból is. Általa közelebb juthatunk még a modern fizika megértéséhez is. Köszönöm felajánlását, hogy részesíteni akar tudásából ezen a téren.. A Műcsarnokban tart előadást és megbeszélést a Tudományközi Civil társaság, általában kéthetenként szombaton 10h 15-kor. Most szombaton lesz a következő, ha el tud jönni szívesen látjuk.
süti beállítások módosítása