A fizika kalandja

A fizika kalandja

Ikerparadoxon: a látszat valósága

2020. május 27. - 38Rocky

 

Ha színházba megyünk és a távolról nem látjuk jól a színészek arcvonásait, segíthetünk ezen egy látcsővel, amelyen közelebb látszik a színpad, jobban láthatjuk az arcokon az érzelmek tükröződését. Ha egy tiszta éjszakán az égboltra tekintünk, és jobban akarjuk látni a csillagokat, szintén a távcső segít, felnagyítva és jobban láthatóvá téve a különböző égi objektumokat. Kicsit bonyolultabb, de hasonló dolog történik, ha felülünk egy űrhajóba, amely a fénysebesség közelébe repít minket. A kabinban semmi szokatlant nem tapasztalunk, amikor nagy sebességgel egyenletesen haladunk, nem lesz semmi sem kisebb, vagy nagyobb, a kabin tárgyai akkorák maradnak, mint induláskor, de mégis ha kinézünk az ablakon a csillagvilág képe egészen más lesz, mintha csak távcsőbe néznénk. Pillantsunk előre és azt látjuk, hogy az előttünk lévő csillagok sokkal közelebb kerülnek hozzánk, de nézzünk hátrafelé is, bár távolodunk, mégis az égi objektumok közelebb látszanak, mint indulásunk előtt. Ugyanakkor jelentősen különbözik ez a látvány a szokásostól, mert megváltoztatja a színeket, előttünk minden kékebbnek, mögöttünk minden vörösebbnek látszik. Továbbá, ha mellettünk robog egy másik űrhajó a miénkkel azonos sebességgel, annak nagyságában, távolságában és színében nem veszünk észre semmi változást, oldalirányban az űrhajó sebessége nem változtatja meg a látható világot. Van azonban egy még szokatlanabb dolog, egy olyan változás, amit az űrhajóban észre sem veszünk: lelassul óránk sebessége. De nem csak óránk fog ritkábban tiktakolni, életritmusunk is lelassul, így nem is gondolunk rá, hogy lassabban telik az idő. Csak abból derül ki az idő lassulása, hogy saját naptárunk szerint hamarabb érjük el célba vett csillagot, mint amire akár a fénysebesség is képes lenne. Viszont amikor a lassuló óra méri az időt, és hozzá hasonlítjuk az űrhajóból látható rövidebb távolságot, a fénysebesség értéke nem különbözik attól, amit a Földön is meghatározhatunk. Tehát a távolság rövidül, az idő lassabban telik, de a fénysebesség mégis állandó marad. Van még egy további észrevehetetlen változás is: ahogyan csökken a hosszúság, úgy növekszik meg a tömeg, de ezt se érzékeljük, mert a mérés alapjául szolgáló tömegegység is ugyanúgy nagyobb lesz.  Persze ezek a szokatlan jelenségek a Földtől való távolodás nagy sebességénél lesznek jelentősek. Alapul véve a fény 300 000 km/s sebességét, ha űrhajónk ennek 99,5 százalékával távolodik, azaz másodpercenként 298 500 kilométert tesz meg, akkor már 10-szeres a változások mértéke a relativitáselmélet Lorentz-kontrakciós szabálya szerint, amit a γ paraméter fejez ki:

A müonok meghosszabbodott élete

 Arra nincs igazán esély, hogy ekkora sebességre felgyorsítsuk űrhajónkat a hatalmas energiaigény miatt, de megvalósul a felső sztratoszférából érkező müonok esetén, melyeket a kozmikus sugárzás nagy energiájú protonjai hoznak létre, amikor ütköznek nagy magasságban a levegő molekuláival. A müonok példája azért érdekes, mert életük rövidre szabott, amikor a földi laboratóriumban képződnek élettartamuk (felezési idejük) 2,2 μs. Ez azt jelenti, hogy ennyi idő alatt számuk már felére csökken, és ez a feleződés exponenciálisan folytatódik. Ezek a részecskék 15 km magasságban jönnek létre, ahonnan még a fénynek is 50 μs időre van szüksége, hogy a Föld felszínére jusson. Azt várnánk tehát, hogy a földi laboratóriumokban alig figyelhetnénk meg müonokat. Összevetve azonban a sztratoszférában képződő müonok számát a felszínen megfigyelt mennyiséggel, a mérések azt mutatják, hogy a száguldó müonok élettartama tízszer hosszabb lett. Ezt persze mi mondjuk saját koordináta rendszerükben, a müonok viszont úgy „érzik”, hogy továbbra is 2,2 μs alatt feleződnek, csakhogy nekik 1,5 km volt a megtett útjuk a Lorentz-kontrakció miatt, és ehhez elég volt számukra 5 μs idő.

Az ikerparadoxon

Kétféle rendszerben gondolkozhatunk, a sajátunkban itt a földön állva, de gondolkozhatunk a müon száguldó rendszerében is. Mind a kettő ekvivalens inerciarendszer a relativitáselmélet szerint, érvényesül benne a fénysebesség állandósági szabálya, és ehhez kapcsolódóan azonos marad benne minden fizikai törvény. Mégis zavarba jövünk, amikor az ikerparadoxonról beszélünk. Az ikerparadoxon akkor lép fel, ha összekötjük az inerciarendszereket. Az ikrek egyike itt marad a Földön, a másik űrutazásban vesz részt. Az egyszerűség kedvéért ne foglalkozzunk avval a szakasszal, amíg felgyorsul az űrhajó, és nézzük csak azt, amikor az űrhajó már nagy sebességgel egyenletesen halad, azaz jogosan beszélünk inerciarendszerről. Ezt az indokolja, hogy az elvégzett kísérletek szerint nem számít a müon élettartama szempontjából, hogy mekkora volt a gyorsulás, amikor laboratóriumokban gyorsították fel a müonokat. Célszerű egyébként az űrhajó gyorsulását a földi 1 g = 9,83 m/s2 értékűnek venni, mert ekkor az űrhajósokra a földi gravitációnak megfelelő erő fog nehezedni a hosszú út során. Kisebb gyorsulás persze hosszabb idő alatt fogja felgyorsítani az űrhajót, ami hozzájárul az ikrek korának eltéréséhez is, de most koncentráljunk arra a szakaszra, amikor már kikapcsoltuk a sugárhajtást, és az űrhajó sebessége nem változik. Ha innen számolva az űrhajó egy 10 fényévnyi körutat az 5 fényév távolságban lévő csillagig γ= 10 Lorentz-faktornak megfelelő sebességgel tesz meg, akkor ez számára csak 1 évet vesz igénybe. A földi ikerhez képest így az űrutas 9 évet nyert, ami már érzékelhető korkülönbség az ikrek között.

 Miért beszélünk paradoxonról? Ezt a két inerciarendszer ekvivalencia szabálya okozza! Az otthon maradó iker szemszögéből nézve, a hozzá képest nagy sebességgel (azaz nagy γ értékkel) halad, így hazatérve fiatalabb lesz nála. De hogy néz ki a helyzet az utazó iker rendszeréből nézve? Ő is a saját rendszeréhez hasonlítja az ikertestvér sebességét, hiszen a relativitás elve miatt nincs abszolút sebesség, csak az számít, hogy mekkora a különbség a két inerciarendszer sebessége között. Ez a sebesség ugyan fordított irányú, azaz negatív, de mivel a sebesség előjele közömbös a γ Lorentz-kontrakció számításánál, így az űrutas azt gondolhatná, hogy a földön maradó ikertestvér órája lassul le tízedére, tehát a találkozáskor a másik lesz fiatalabb. Az ellentmondás a két gondolkozás között nyilvánvaló!

Van-e abszolút referencia rendszer?

Kinek van igaza, melyik állandó sebességű inerciarendszer alapján kell számolni? Talán mégis lenne egy abszolút vonatkoztatási rendszer, ami alapul szolgálhat az űrhajó sebessége szempontjából?

Ha elfogadjuk a Lorentz-szabály érvényességét, csak arra gondolhatunk, hogy a két inerciarendszer mégsem ekvivalens: a számítás csak az egyik inerciarendszerben ad helyes eredményt.  De milyen alapon választjuk ki a helyes rendszert? A szokásos magyarázat a gyorsulásra hivatkozik, mondván az utazó iker gyorsult és lassult, míg a másik helyben maradt, és az aszimmetrikus előélet okozza a különbséget. Ezt magyarázza hosszasan a wikipedia angol nyelvű cikke is, ahol olyan számításokat végeznek el, amiben csak a gyorsulásról és lassulásról esik szó, és nem tárgyalják az állandó sebességű szakaszt. De ha a gyorsulás-lassulás a lényeg, akkor miért jön létre korkülönbség az egyenletes sebességű szakaszban is, mégpedig arányosan avval, hogy milyen hosszú ideig volt a két rendszer sebessége különböző? A müonnal elvégzett laboratóriumi kísérletek, ahol óriási gyorsulást alkalmaztak, szintén arra mutat, hogy nem számít a tényleges gyorsulás nagysága.

Az impulzusmegmaradás kulcsszerepe

 A helyes választ segít megtalálni az impulzusmegmaradás törvénye, ami egyúttal kapcsolódik a minimális mozgási energia megtalálásához is. Az űrhajó indulása előtt a földi rendszer része volt, és jelöljük a Föld és az űrhajó tömegét „M” és „m” betűkkel. A kilövés után megadhatjuk az űrhajó „v” sebességét a Földhöz képest, vagy fordítva, a Föld „V” sebessége „-v” lesz, ha az űrhajó sebességét vesszük nullának.  A józanész az előbbit tartja helyesnek, és igaza van, ha a nagyságrendet tekintjük alapnak, hiszen az űrhajó tömege elhanyagolható a Földhöz képest. Ha nagyon precízek vagyunk, persze bevezethetjük a súlyponti rendszert. Ebben az impulzus összege nulla lesz, vagyis m·v =  ̶M·V. Ha nem a súlyponti rendszert veszem alapul megszegem az impulzusmegmaradási törvényt, ezért a törvény megtartása már kijelöli a helyes vonatkoztatási rendszert, amelyik persze gyakorlatilag egyezik a Földével.  A reális sebesség az energia abszolút nagyságának kiszámítása miatt fontos. A kinetikus energia a sebesség négyzetével arányos, emiatt bár a Föld és az űrhajó impulzusa egyenlő a kilövés után, a Föld mozgási energiája elhanyagolható az űrhajóhoz képest. A Földhöz viszonyított rendszer kitüntetett szerepe megmarad akkor is, ha rakétákkal, vagy sugárhajtó művel tovább gyorsítjuk az űrhajót. Nagy sebességeknél már a relativitáselmélet kovariancia elve szerint kell számolni az energiát, amely figyelembe veszi az m0 nyugalmi tömeghez tartozó E0 = m0c2 energiát is. A kovariancia törvény szerint:

Itt p = m·v az impulzus. Figyelembe véve a tömeg-energia ekvivalencia törvényt, amely szerint E = mc2, azt kapjuk, hogy a mozgás által megnövelt energia arányát a nyugalmi energiához képest, szintén a Lorentz-faktor adja meg:

E = E0

Az energia és idő kapcsolata

Az energiának kulcsszerepe van az óra lassulásának számításában. Planck felismerése szerint a fotonok energiája a frekvenciával arányos, ami úgy is megfogalmazható, hogy az energia a hullám T periódus idejével fordítottan arányos:

E = h·f = h/T

A kvantummechanika felismerése, hogy valamennyi részecske rendelkezik hullámtermészettel, amiért az E·T = h szabály érvényes a mikrovilág valamennyi objektumára és az ezekből felépülő makro objektumokra is. Legyen szó akár a parányi müonról, vagy az űrhajóról, az objektum „v” sebessége határozza meg a periódus idő növekedését a Lorentz-faktoron keresztül:

T = γT0

Ez az óra lassulásának törvénye, amit szokás az idő dilatációjának is nevezni. A törvényből az is következik, hogy a fény sebessége az űrhajó rendszerében is ugyanakkora, hiszen a fény által megtett út is ebben az arányban csökken. A Lorentz-faktorban a sebesség nagysága attól függ, hogy melyik inerciarendszer a viszonyítás alapja. Ha minden inerciarendszer ekvivalens, akkor az idő dilatációja csak látszólagos jelenség, ez csak akkor válik valóságossá, ha van valamilyen fizikai ok, ami megkülönbözteti a referencia rendszert az összes többitől. Ilyen fizikai ok, ha a vizsgált fizikai objektum egy nagyobb rendszer része volt, és az onnan való kilépés energia befektetéssel jár együtt. Ekkor az elkülönített rendszer szempontjából az induló rendszer tömeg középpontja már kitüntetett szerepet játszik, és ehhez viszonyítva az idő dilatáció látszólagossága már mérhető fizikai mennyiséggé válik.

Idő dilatáció gravitációs mezőben

Az idő dilatáció másik formája, amikor az óra lelassul gravitációs erőmezőben, ennek szabályát az általános relativitáselmélet alapján adja meg a szakmai irodalom. Ha azonban eltekintünk az extrém erős gravitációs mezőtől, hasonló eredményre juthatunk Newton gravitációs törvényből is. Fogadjuk el azt az alapelvet, hogy

 bármilyen energianövelő folyamat idő dilatációt okoz, amelynek mértékét a nyugalmi energiához viszonyított teljes energia határozza meg a γ = E0/E összefüggés szerint.

Evvel kiterjesztjük a Lorentz-faktor fogalmát más jelenségekre is, amely nem kötődik ahhoz, hogy milyen tagok járulnak hozzá az energiához, így ez vonatkozik a potenciális energiára is. Ennek egyik formája a gravitációs energia V = GMm/R. Vonzó erő esetén a potenciális energia negatív, taszítás esetén pozitív, ami a gyorsulás iránya szempontjából fontos, de nem befolyásolja, hogy mekkora a sebesség négyzetének, azaz a kinetikus energiának változása. Emiatt a gravitáció energia megnöveli az E0 nyugalmi energiát az effektív Lorentz-faktor számításánál:

A formulában szerepel az általános gravitációs állandó G = 6,673·10-11 m3/kg·s2,  a Föld tömege M = 5,9722·1024 kg, valamint a sugara R = 6371 km.

A Hafele-Keating kísérlet

1971-ben egy fizikus és egy csillagász, mégpedig Joseph C. Hafele és Richard Keating, gondoltak egy nagyot, és atomórákkal zsebükben útra keltek, hogy ellenőrizzék a speciális és általános relativitáselméletet az idő dilatáció kimutatásával. Először kelet felé, majd nyugat felé repülték körbe a Földet, majd a körút végén összehasonlították az utazó órákat az otthon letétbe helyezett masinákkal. Az összehasonlítás eredménye az lett, hogy kelet felé haladva az óra 59 ns késést, nyugat felé 273 ns sietést szedett össze.

Végezzünk becslést, hogy lássuk a nagyságrendeket! Ehhez alapul lehet venni, hogy a gépek átlagban 1000 km/óra sebességgel repültek és az átlagos magasság 10 km volt. Ez azt jelenti, hogy a földön hagyott óra R értéke a Föld középpontjától számítva 6371 km, amely megnőtt 6381 kilométerre a repülés során. Ekkor az utazó és a földön maradt órák γEff faktorainak különbsége 1,089·10-12. Ha Washington magasságában körbe utazzuk a Földet, akkor 33 000 kilométert kell megtenni, ami 1000 km/óra sebesség esetén 33 nettó óra alatt tehető meg. Természetesen az utazási idő és távolság hosszabb a menetrend szerinti légi járatokon, mert azok pályája nem pontosan követi a kelet-nyugati irányt. Vizsgáljuk meg a két kísérletező által megadott adatokat! Az általános relativitáselmélet alapján kiszámították, hogy kelet felé utazás során 144 ns, nyugat felé 179 ns sietés lenne várható, a különbség főleg az utazás eltérő idejéből származik. Felhasználva a γEff dilatációs faktorok előbb megadott különbségét, egyezést kapunk Hafele-Keating számításával, ha a kísérletezők effektív utazási ideje 36,7, illetve 45,7 óra volt. Az így becsült utazási idők reális hossza arra utal, hogy a Newton formulára alapozott effektív Lorentz-faktor akkora értéket ad az idő dilatációra, mint az általános relativitáselmélet.  

Az idő dilatáció másik összetevőjét a repülőgépek sebességéből kell kiszámítani. Itt az alapkérdés, hogy mihez kell viszonyítani a repülő sebességét, a Földhöz, a Naphoz, esetleg az egész Tejúthoz, netán valamilyen éterhez?

Amikor a szokásos módon beszélünk a repülők sebességéről, azt a Földhöz viszonyítjuk. Ha ez alapján számítjuk ki a Lorentz-faktort, nem tudjuk megmagyarázni, hogy miért siet az atomóra, ha nyugat felé haladunk, és miért késik kelet felé. Tehát a Föld forgását is számításba kell venni! De ha már a Föld forgási iránya szóba jön, válaszolni kell a kérdésre, hogy a Föld mihez képest forog? A kopernikuszi válasz után nem lehet kétséges, hogy nem a Nap kering a Föld körül, hanem a Föld forog saját tengelye körül. A Nap-Föld rendszer teljes mozgási energiájának számításánál reális értéket akkor kapunk, ha a Naphoz viszonyítjuk a sebességeket az égitest óriási tömege miatt. Persze a pontos számítás a súlyponti rendszerből végezhető el, de nem követünk el nagy hibát, ha maradunk a Naphoz kötött koordinátáknál. A repülő nem szakad ki a Föld vonzáskörzetéből, hanem együtt halad vele, ezért a Nap forgása és égi útja a Tejútban nem játszik szerepet. Más lenne a helyzet egy olyan kísérletben, ahol már Nap körüli pályákat hasonlítanánk össze, ahol a Nap tengelyforgási irányával egyező és az avval ellentétes pályán mozgó órák idő dilatációját vetnénk össze.  Ekkor már nem kerülhetnénk meg a kérdést, hogy mihez képest forog a Nap, és valamilyen galaktikához kötött inerciarendszerben kapnánk a helyes eredményt.

 De maradjunk itt a földön! A Föld körberepülése nagyjából a 38 szélességi fok körül történt a 33 000 km hosszú délkörön, ahol a földforgás kerületi sebessége 1380 km/óra, ehhez kell a repülő Naphoz képesti sebességét viszonyítani, ami 380 km/óra nyugat felé és 2380 km/óra kelet felé. Hasonlítsuk össze a Lorentz-faktorokat, amikor kelet, illetve nyugat felé halad a gép levonva ebből a Föld felszínén tartott órára vonatkozó értéket. A különbség nyugat felé 0,7545·10-12 (az óra siet), kelet felé  ̶1,612·10-12 (az óra késik) lesz. Szorozzuk meg ezeket a különbségeket a 33 órás névleges idővel, ekkor kelet felé 90 ns sietést, kelet felé -192 ns késést kapunk. Az így becsült értékek közel vannak a Hafele és Keating részletes számításának eredményével, amely 96 ns és -184 ns volt. Úgyszintén a gravitációs és kinematikai járulékok összege jól reprodukálja az atomórák által szolgáltatott adatokat. Megállapíthatjuk, hogy az a referencia rendszer, amelyet a Naphoz kötünk, jól magyarázza a mért idő dilatációt. Másképp fogalmazva, az idő dilatációjának mérésével megtalálhatjuk a súlyponti rendszert, amelyben a mozgási energia összege minimális.

A gyorsulás és gravitáció ekvivalenciája

Az általános relativitáselmélet kiindulópontja, hogy a gyorsuló rendszerben fellépő tehetetlenségi erő nem különböztethető meg a gravitációtól, ez az Einstein által megfogalmazott ekvivalencia tétel. Ha ez így van, akkor ebből az következik, hogy a gyorsulás együtt jár az idő dilatációjával. Nézzük meg ennek mértékét a fénysebességtől távoli tartományban! A Newton egyenlet szerint az erő a tömeg és a gyorsulás szorzata: F = m·a. Az erővel szemben végzett munkavégzés hozza létre az energianövekedést:  ΔE = F·s, ahol az adott közelítésben s = ½a·t2, ha álló helyzetből indulunk. Az így számítható energia a mozgási energiának felel meg: ΔE = ½m·a2t2 = ½m·v2. Ezt a növekményt figyelembe véve az effektív Lorentz-faktor:

Kis sebességeknél ez pontosan megfelel a szokásos Lorentz-faktornak. Ez azt mutatja, hogy az idő dilatáció kizárólag az elért sebességtől függ bármekkora is legyen a gyorsulás. A gyorsulásnak csak abban van szerepe, hogy mennyi idő alatt érünk el valamekkora sebességet. Más szóval a gravitációval ekvivalens gyorsulás nem hoz létre többleteffektust, ahhoz képest, amit a speciális relativitáselmélet már megadott. Ha azonban összehasonlítjuk az idő dilatációját eltérő nagyságú gravitációs mezőben (például az egyik óra legyen geostacionárius pályán, a másik pedig a földön), akkor az órák sebessége eltérő lesz. A Föld körül keringő műholdak esetén a centrifugális erő kiegyenlítő hatása hozza létre a súlytalanságot, a földön állva egy felfelé ható kényszererő akadályozza meg a szabadesést. Sem a centrifugális erő, sem a kényszererő nem játszik szerepet az objektum energiájában, mert nem hoznak létre elmozdulást a külső erő irányában, azt csak kiegyenlítik. Energianövelő hatás nélkül pedig nem járulnak hozzá az idő dilatációjához sem.

Az energiamérleg szerepe

 A Hafele-Keating kísérletből nyert tapasztalatok alapján könnyebben megérthetjük az ikerparadoxont is. Az alap a szétválasztás, amikor az egységes rendszer egy része külön válik elrugaszkodva onnan. Ez történik a müon útra indulásakor is, mert a földi rendszerhez tartozó levegőmolekula kap egy nagy lökést a kozmikus sugárzás protonjaitól, amely energiája révén kiemeli ezt a részecskét a Földhöz kötött inerciarendszerből. Ez a mozgási energia nyereség lesz a forrása a meghosszabbodott felezési időnek.  Az űrhajó is leválik a földi rendszerről, amikor óriási energia befektetés árán útnak indul és gyorsítja sebességét. Mindkét esetben a nagyrendszer tényleges (nem csak elképzelt!) energiát ad át a részrendszernek, amelynek ezáltal sokszorosan megnő az energiája az eredeti m0c2 nyugalmi energiához képest.  A lényeg tehát az energiamérleg! Ez dönti el, vajon a müon, illetve a száguldó űrhajó rendszerét kell-e alapul venni a számításokban, vagy a földi rendszert. Ha az űrhajó rendszeréhez viszonyítjuk saját sebességünket, azt nullának vesszük, amihez nem tartozik kinetikus energia. Viszont ebben a rendszerben a Föld fog közel fénysebességgel mozogni, melynek kiszámítva kinetikus energiáját óriási értéket kapunk. De ez csak számítás, csak fikció, hiszen mitől nőtt volna meg a Föld mozgási energiája?  Az energiacsere iránya nem válaszható meg önkényesen, nagyon is valóságosan kell befektetnünk rengeteg energiát a gyorsításhoz. Szintén valóságos folyamat, ahogy a kozmikus sugárzás protonja átalakítja a levegőmolekulát, és nagy sebességet ad a kirepülő müonnak. Az inerciarendszereket az energiaátadás iránya különböztet meg. Az ekvivalencia csak egy matematikai, transzformációs szabály, amely kimondja, hogy a leírás szempontjából nincs különbség a két inerciarendszer között, mindkettőben azonosak fizikai törvényeink, de ez csak addig igaz, amíg nem teremtünk valóságos kapcsolatot a két különböző sebességű rendszer között, amíg nem gondolunk arra, hogy honnan is származik a mozgó rendszer energiája. Általánosságban ugyan nem létezik kitüntetett referencia rendszer, de ha energia befektetéssel létrehozunk egy új rendszert, annak számára az induló rendszer kitüntetett lesz.

 Amikor az ikertestvér visszatér a hosszú útról, elveszíti a korábban felvett mozgási energiát, hiszen a Földhöz képest ekkor már nem mozog. Az ikrek közötti korkülönbség fejezi ki a rendszer „emlékezetét” arra a körülményre, hogy a felgyorsított rendszer milyen hosszú ideig volt energiával feltöltött állapotban az induló rendszerhez viszonyítva.

Visszatérés a múltba

A legfontosabb megállapítás, hogy a matematikai ekvivalencia nem jelent egyúttal fizikai egyenértékűséget is, ennek hiánya viszont csak tényleges összehasonlításkor derül ki. A dilemma oka, hogy a Lorentz-kontrakció a sebesség négyzetével arányos. Ehhez kapcsolódik az idő irányának megfordítása is. Ha visszamennénk a múltba, a sebesség előjele megfordulna, de a négyzete azonos marad. Emiatt ugyan az időben előre, vagy visszafelé haladás matematikailag ekvivalens művelet, az idő iránya mégsem fordítható meg, amit a fizika a termodinamikai entrópia törvényével magyaráz. Az idő megfordíthatatlansága tükröződik az ikerparadoxonban is: fiatalabbak nem lehetünk, csak kevésbé idősek. Nem irigyelhetjük az űrutast azért sem, mert bár naptári években számolva tovább élhet, de a hosszú út alatt megtakarított idő egyúttal kevesebb élményt is jelent.

Összefoglalás

 

Az inerciarendszerek ekvivalenciája a relativitáselméletben azokra a megfigyelésekre korlátozódik, amelyekben a fotonok frekvenciája az alap. A frekvenciát két állapot energiakülönbsége szabja meg, amit nem befolyásol az energia nullapontjának megválasztása. Az idő dilatáció mérése viszont új lehetőséget nyit meg, mert ez már az energiaarányokról nyújt felvilágosítást. Az arány alapja az m0c2 nyugalmi energiához való viszonyítás. Ekkor az energia nullapontja nem választható meg önkényesen, mert evvel felborítanánk az arányokat. Eltérő sebességű rendszerekben az idő dilatáció, a tér kontrakció, vagy a tömegnövekedés csak látszólagos jelenségek, mindaddig, amíg nem teremtünk valódi fizikai kapcsolatot két inerciarendszer között. Ha viszont energia befektetés árán szétválasztjuk, majd összekötjük az inerciarendszereket, már átformálódik a látszatok relativisztikus világa, a látszatból valóság lesz!

Az idő dilatáció jelensége az energiához kapcsolódik, és nem korlátozódik a mozgási és gravitációs energiára, nem indokolja ezért semmi sem, hogy ne lépne fel más erőmezőben is. Megérné ennek kísérletileg utánanézni, elektromágneses mezőben megfigyelve rövid élettartamú részecskék, vagy radioaktív izotópok felezési idejét. Ilyen lehetne a szén C-11-es izotópja, amelynek felezési ideje 20 perc és ennek értéke egy ezrelék pontossággal ismert. Ez a határ már elérhető, ha a C-11 atommagokat 2 millió voltos elektromos térbe helyezzük el.   

A blog további írásai: Paradigmaváltás a fizikában

A bejegyzés trackback címe:

https://afizikakalandja.blog.hu/api/trackback/id/tr5315719118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gazz 2020.05.27. 20:35:53

Ezt a kérdést már több fizikusnak is feltettem, ez az első alkalom, hogy nem hímezés-hámozás volt a válasz. Érdekes módon pont így állítottam fel a gondolatkísérletet, hogy a repülő iker g-vel gyorsuljon, amíg relativisztikus sebességre nem tesz szert.

2020.05.27. 21:46:23

38Rocky: kösz, hogy azért válaszolgatsz hébe-hóba. Ahogy egy válaszomban írtam és ahogy most írod: "Eltérő sebességű rendszerekben az idő dilatáció, a tér kontrakció , vagy a tómegnövekedés csak látszólagos jelenségek. / Lorentz-transzformáció/. Aztán hozzáteszed: " Mindaddig, amíg nem teremtünk valódi fizikai kapcsolatot két inerciarendszer között. "

Szerinted mi az az inerciarendszer? Hogyan teremtünk közöttük "valódi" fizikai kapcsolatot?

Nekem van egy inerciarendszerem, ha neked is van, semmi akadálya, hogy "valódi fizikai kapcsolatot" teremtsünk közöttük! Mikor hozzuk össze?!

kpityu2 2020.05.28. 16:08:47

Teller Ede előadása az ELTÉ-n a relativitásról: www.youtube.com/watch?v=0MI4zGBkkHI

2020.05.28. 22:22:09

Ennyi halandzsát összezagyválni, ezt "uberelni" talán csak a Kisfaludy tudná. Ez lenne ma az MTA ?

38Rocky 2020.05.29. 06:43:15

@kpityu2: Teller Ede is leragad annál az értelmezésnél, hogy az ikrek korkülönbségét a különböző gyorsulás hozza létre. Ez azonban csak a szükséges – és nem az elégséges – feltétel, mert igaz ugyan, hogy kell a gyorsulás ahhoz, hogy átlépjünk az egyik inerciarendszerből a másikba, de a korkülönbség akkor gyarapodik a legtöbbet, amikor már állandó a sebességkülönbség a két rendszer között, tehát inercia állapotban vagyunk. A kiváló kutatók megengedhetik magukat, hogy tévedjenek is, ettől még nagy tudósok maradnak.

2020.05.29. 18:38:03

@38Rocky: Ez a beszéd. Egyetértek.

csimbe 2020.05.29. 20:12:07

Az univerzumot alkotó anyag a fénysebességű, mint a felsőhatár, és egy hozzá képest relatíve „álló” tömegpont, közös sebesség spektrumát képezi. Ehhez társul a távolság és az idő dilatációja, ami megbonyolítja a „térképet”. Ezért van szükségünk a zsenikre, akik eligazodnak a káosz térképén és útbaigazítást adnak számunkra. Halleluja!

2020.05.29. 23:09:30

Eligazítás zseniknek: megy a vándor tudós a világba, lát egy nénit a határba, kérdi tőle: messze van még Kaposvár?
Erre a néni: hát csak kapágatok.

Nem azt kérdem, néni, hanem hogy merre van a Göncöl?

Mire a néni: ez a sor itt végig.

De az Isten áldja néni, miért nem válaszol a kérdésemre?

Mááá montam, hogy csak kapágatok.

Azt látom néni, azért megmondhatná, messze van még Kaposvár?

Igen-igen kéne egy kis eső.

no komment

csimbe 2020.05.30. 14:53:09

@szózavar: A te vándortudósod rossz helyen, rossz kérdést tett fel a néninek, mivel az a faluja határánál még nem járt messzebb, ahol éppen kapálgat.

2020.05.31. 18:33:46

@38Rocky: ahogy írod, :"Ha visszamennénk a múltba, a sebesség előjele megfordulna, de a négyzete azonos marad."/na/.

Ennyit a matekról és a világegyetemről. Meg a gondolkodásról.

aztán előbb: "A dilemma oka , hogy a Lorentz-kontrakció a sebesség négyzetével arányos."

Segítsek? Itt a hiba! Gondolkodás helyett ignorálunk?

Az idődilatációról már írtam itt, azt válaszoltad, hogy csak mesélek, foglalkozzak inkább mással.
Ugyanezt javaslom én is neked.

2020.06.02. 19:24:59

38Rocky: "Ez az óra lassulásának törvénye, amit szokás az idő dilatációjának is nevezni". Ennyi az idézet.

Ha az óra lassul, akkor vagy elromlott, vagy valamilyen hatás elrontotta, teljesen mindegy. Az "idő" nem romlik el, az elromlott óra nélkül is "ketyeg" tovább, csak a rossz óránk már nem azt mutatja.

Ezért nincs "idődilatáció", legfeljebb óradilatáció.

Ha megáll az óránk, megáll az idő is? Akkor már vágom is földhöz a vekkert!!!

2020.06.08. 18:56:25

38Rocky írta: "Az általános relativitáselmélet kiindulópontja, hogy a gyorsuló rendszerekben fellépő tehetetlenségi erő nem különböztethető meg a gravitációtól, ez az Einstein által megfogalmazott ekvivalencia tétel."

Ezen kár volt tíz évet spekulálni, hiszen egy gimnazista is rájön fél perc alatt, hogy nem igaz.

Aztán folytatod: "Ha ez így van, akkor ebből az következik, hogy az idő együtt jár az idő dilatációjával."

Honnan vette Einstein , hogy a gravitáció nem különböztethető meg a gyorsuló rendszerekben fellépő tehetetlenségi erőtől?
Hiszen nagyon is eltérő mindkét erő keletkezése, oka és térbeli megnyilvánulása. Az erő vektormennyiség, van támadáspontja, a vektor iránya, mértékegysége és annak mértékszáma határozza meg .
Fontos, hogy az erővektor iránya kijelöl egy egyenest, amelyet az erő hatásvonalának nevezünk és hogy az erővektor kezdőpontja az erő támadáspontja, amely az erő hatásvonalában eltolható térben-időben. Kérdés: minden esetben így van ez? Nem!!!
Abban az esetben, amikor egy gyorsuló rendszerben vizsgáljuk a fellépő tehetetlenségi erőket, azonnal látható, hogy az erő hatásvonala valóban eltolható minden esetben és érvényre jut a párhuzamossági feltétel, ami a gravitációs erőknek nem sajátossága, mivel minden esetben x szöget zárnak be.

Mindezek alapján belátható, hogy, hogy a két erő, a gravitációs és a gyorsulás által előállt erő nem azonos egymással, csupán hasonlóak, következésképpen az ún. "ekvivalencia elv" hamis konklúzió alapján lett kimondva, tehát nem elv, következésképpen hamis az általános relativitáselmélet kiindulópontja, mivel más a tömegvonzás jelensége, mint gravitáció és más a gyorsuló rendszerben tapasztalható tehetetlenségi erő mivolta.

A két erő közötti eltérés egyszerű méréssel könnyedén megállapítható.

Vér Vazul 2020.06.11. 11:43:12

Tisztelt professzor ur,

Idezem ont:
1- "...Ilyen fizikai ok, ha a vizsgált fizikai objektum egy nagyobb rendszer része volt, és az onnan való kilépés energia befektetéssel járt"
"Bármilyen energianövelo folyamat ido dilatációt okoz, amelynek mértékét a nyugalmi energiához viszonyított teljes energia határozza meg"
Szamomra az tunik logikusnak, hogy az idodilatacio kizarolag a gravitaciohoz, az inerciarendszerhez tartozo teridohoz kapcsolhato. Ahogy egy Fekete Lyuk korul lelassul az ido egy kulso megfigyelo nezopontjabol, ugy egy nagy sebesseggel szaguldo urhajora is igaz, hogy megnovekedik a tomege, igy a terido gorbultebb az urhajo vontkoztatai rendszereben, mint a Foldon.

2 - A fenysebesseg nem fugg a fenyforras es a megfigyelo mozgasatol, ez esetben a sebessegek nem adhatok ossze: egy c-vel szaguldo urhajo eseten ha a fenysebesseghez nem adodik hozza az urhajo sajat sebessege, akkor az idonek es a hossznak kell valtoznia, azaz a teridonek. Ez azt jelenti, hogy a terido mas a Fold es az urhajo szamara, pontosabban az ikertestverek kulonbozo utakon haladnak a teridoben amihez kulonbozo tavolsagok es idotartamok tartoznak.

Az 1 es 2 apapjan nem igaz az a kijelentes, hogy minden inerciarendszer ekvivalens. Az inerciarendszerek kulonboznek egymastol az inerciarendszerhez tartozo gorbult terido altal.

Amennyiben tevedek, ami igen valoszinu, elmondana az allaspontjat a fent leirtakkal kapcsolatban?

Maradok tisztelettel,

38Rocky 2020.06.11. 17:32:21

@Vér Vazul:

Örülök az olyan kérdéseknek, amiből láthatom, hogy hol nem fogalmaztam elég világosan. A kérdés valóban nem egyszerű: hogyan lehet az, hogy bár matematikailag az inercia rendszerek ekvivalensek, de a végén mégis különbséget teszünk közöttük, amikor összehasonlítjuk az ikrek élethosszát. Mennyivel könnyebb a magyarázat, ha hiszünk az éterben és ahhoz mérjük minden test sebességét! Nem csoda, hogy még kiváló fizikusok között is vannak, akik kiállnak az éter koncepció mellett. Magam azonban nem tartozok ezek közé a kiváló fizikusok közé, ezért újra neki látok, hogy feloldjam a látszólagos ellentmondást.
Amiben meg van az egyetértés, hogy az inercia rendszerek összehasonlításakor a v2/c2 aránytól függő Lorentz kontrakció játszik szerepet a hosszúság csökkenésében és az idő dilatációban. Képzeljünk el, hogy állandó, de eltérő sebességű űrhajók mennek el egymás mellett. Mindegyiken van egy-egy méterrúd és mondjuk másodpercenként kiadnak egy-egy fényjelet. A távolság köztük nem túl nagy és mind látják egymást. Mindegyük űrhajóban azt tapasztalják, hogy a többiben rövidebb a méterrúd és ritkábbak a fényjelek, mégpedig attól függően, hogy mekkora az űrhajók között a sebességkülönbség. Ennek ellenére, ha valamilyen kísérletet hajtanak végre, bár más és más lesz a méter, a másodperc és a kilogramm, a kísérlet eredménye mégis azonos lesz az összes esetben. Ezt az azonosságot írja le az inerciarendszerek matematikai ekvivalenciája.
Mi történik azonban, ha összehasonlítjuk két iker korát, akik a Földön születtek. Ekkor az egyiket nagysebességű űrhajóba kell ültetni, majd az űrutazás után visszatér. Tehát van egy szétválasztás és egy újraegyesítés. Szükség van tehát egy körfolyamatra. Mindkét művelethez meg kell változtatni a sebességet, azaz energiát kell befektetni és gyorsítani kell. Csábító lenne arra hivatkozni, hogy ezek a gyorsítások okozzák, hogy az űrutas visszatéréskor fiatalabb marad, ezért legyen jó hosszú az idő, amikor az űrutas nagy állandó sebességgel halad a Földhöz képest. Ebben az esetben a korkülönbség döntő részét épp akkor érjük el, amikor nem is volt gyorsulás. Képzeljük el, hogy az űrhajó nagy sebességgel halad el a Föld közekében. Ekkor az űrhajóból leadott fényjelek közötti idő a Földön hosszabbnak tűnik. Viszont a Földről leadott jeleket az űrhajó is hosszabb időközökben látja. Ez következik az ekvivalencia törvényből. Hogyan lehet mégis, hogy visszatéréskor az űrhajós marad fiatalabb? Itt lép be a befektetett energia! A Földön maradó ikerhez képest az űrhajó óriási mennyiségű energiát fektetett be, hogy képes legyen felvenni a nagy sebességet. Ha ez megtörtént, akkor ennek”gyümölcse”, hogy számára lassabban telik az idő, amíg tartja ezt a sebességet. Tehát energia befektetés kell a sebességkülönbség létrehozásához. Ez az energia befektetés felborítja az ekvivalenciát. Amíg nem történik meg a visszatérés, csak „fikció” a saját inercia rendszeren belül a Lorentz kontrakció, csak egy matematikai játék, mert ebből nem észlelünk semmit! Újra össze kell hozni a két inercia rendszert, hogy megtörténhessen az összehasonlítás. A hangsúly az összehasonlíthatóságon van! Tulajdonképp ez történik a Hafele-Keating kísérletben is: az órákat szétválasztották, majd újra összehozták. Ez történik a felső sztratoszférában képződő müonnal is: ahol képződik, az még a földi rendszer, amikor megérkezik a detektorba újra a földi rendszerben lesz, csak közben tett egy „kirándulást” a másik rendszerbe, amíg nagy sebességgel a Föld felé száguldott. Ehhez az átlépéshez azonban igénybe kellett venni saját nyugalmi tömegénél jóval nagyobb energiát a kozmikus sugárzás protonjától. A lényeg, ismétlem, a sebesség különbség megszerzéséhez felvett energia!
Tisztában vagyok vele, hogy ez a magyarázat jóval bonyolultabb, mint amit az éter koncepció kínálhat, de sajnos néha kemény munkára van szükség, ha eredményt akarunk elérni! Időt is csak energia befektetéssel nyerhetünk. Ez talán nemcsak a relativitáselméletben igaz.

2020.06.11. 19:52:41

38Rocky: Na végre, picit tisztul a kép, akár beszélgethetnénk is ezekről a matematikai játékokról.
Persze előtte tisztázni kellene mi-mennyi-merre- meddig-mikor- mihez képest és így tovább, gondolom, a következő inerciarendszerben majd a látszat Lorentz-kontrakcióvá szelídül, mint a Hafele-Keating kísérletben, az energiabefektetés pedig semmivé lesz a vonatkoztatási rendszerek egyidejűségének és H-mátrixának ellentéte miatt, ahol és amikor a kvantummechanikai valószínűségi amplitudók épp életre kelnek, valósággá válnak vagy nem.

Az inerciarendszerek hol és miből vannak?

És a vonatkoztatási rendszerek?

Ha az űrutazó iker visszatér, azt nem teheti fénysebességgel, le kell fékezni az űrhajóját /negatív gyorsulás/, emiatt amit nyert, azt el is veszíti.
Ha nem, nincs mihez képest időt nyernie.
Nincs lehetőség semmiféle "körfolyamat"-ra, ezért valóban fikció az egész.

Hozzáteszem, nem vagyok meseíró, mint kedvenc stein barátunk, de állítom, hogy az idő néha elcsavarog, ez tapasztalati tény.

Az inercia - és vonatkoztatási rendszerek újabban miből készülnek? Át lehet járkálni egyikből a másikba? És hol lehet kapni őket?

Időt csak a Teller-féle H-bomb által nyerhetünk, hála néki.

Vér Vazul 2020.06.12. 11:37:01

Tisztelt professzor ur,

Egy baratom kerdeset tolmacsolom:

Számomra úgy tunik, hogy a hosszkontrakció és az idodilatáció is mind annak a következménye, hogy az információ csak maximum a fény sebességével terjedhet. Tehát ennél gyorsabban nem tudunk mérni. Ha -tegyük fel- lenne egy olyan eszközünk, amivel az információkhoz azonnal hozzájutnánk, akkor is megállnák a helyüket ezek a képletek? akkor is lenne pl hosszkontrakció ?

Maradok tisztelettel,

2020.06.12. 14:46:58

Aki rajzolt, fényképezett már tájat, nézett filmet, videót, az nem csodálkozik el Leonardo perspektíva tanán, amely leírja, hogy ami távolodik, az kisebbedik, ami messze van, az kisebb, mint a közeli tárgy, építmény, fa, stb. és körvonalaik elmosódottabbak, színüket akár el is veszíthetik, a látvány átmegy szürkébe, de ez persze csupán látszat, a távolság és a levegőréteg minősége okozza.

A közeledő vonatot egyre nagyobbnak látjuk, a távolodót egyre kisebbnek, pedig a vonat méretei nem változnak, az csak látszat.

Ugyanilyen látszat a gyorsulás okozta tehetetlenségi erő, amely megszűnik, amint megszűnik a gyorsulás, hisze semmi sem gyorsulhat a végtelenségig.

Először volt az "Ige" , az információ, azután lett minden, mert minden, ami létezik, információ által létezik, ha nincs információ, nincs semmi sem. Még ősrobbanás sem /Big-Bang/.

Véletlenül, csak úgy magában lévő információ pedig nem létezik, mert hiányzik a létalapja.

38Rocky 2020.06.12. 14:47:48

@Vér Vazul: A relativitáselmélet alapja, hogy nem lehet átlépni a fénysebességet semmilyen módon, ezért a fénynél gyorsabban nem kaphatunk információt. Ha a fény sebessége nem lenne korlátozva, akkor felborulna az egész elmélet, nem lenne érvényes a Lorentz szabály, tehát a kontrakciós és dilatációs törvények is érvényüket vesztenék.

2020.06.12. 17:44:57

Először akkor rémültem el, amikor Copernicus előállt heliocentrikus világképével, miszerint a Föld és a többi bolygó a Nap körül kering. Aztán akkor, amikor megtudtam, hogy Giordano-t megégették, Kepler nyomorban halt meg és Galilei meghátrált az egyház nyomására, "eppur si muove", mondta még, aztán jött a modern csillagászat, kozmológia, a csillagok fizikája, a Big Bang, meg a többi.

Hogy a relativitás elméletének mi lenne az alapja, nem tudjuk, mivel minden relatív. Maga a relativitáselmélet alapja is relatív, csak valamihez képest látszik olyannak, amilyen, nem a valóságot írja le. A látszatból indul ki és a látszatot aposztrofálja valóságként, holott a látszat nem valóság, a valóság nem látszat, de ha mégis, akkor nincs kozmológiánk, úgy élünk, mint a többi földi élőlény, füvek, fák, bogarak, madarak, emlősök. Hisszük, hogy miénk a Föld és úgy is bánunk vele.

A relativitáselmélet alapja, hogy nem lehet átlépni a fénysebességet semmilyen módon, ezért a fénynél gyorsabban nem kaphatunk információt.

Erre a válasz: attól függ, miféle információról beszélünk , ugyanis a világegyetemben léteznek olyan információt hordozó nem anyagi entitások, amelyek egyrészt szabályozzák, életben tartják a Mindenséget, másrészt szabályozzák annak anyagszerű működését, mivel az anyagi állapot nem magától való, folyamatos fenntartásra szorul, mivel léte nem apodiktikus, vagyis hogy nem lehet, hogy ne legyen.
Következésképpen a Világegyetem asszertorikus létező, amelynek létezési alapja az, hogy létének feltételei valahonnan valamiképpen adottak, ezek nélkül nem létezhetne és folyamatos fenntartásra szorul.

Tehát fizikai törvényekkel, entrópia tétellel, megmaradási törvényekkel nem bizonyítható sem a világ teremtett, sem a teremtetlen volta. A megmaradási törvények annyit mondanak, hogy zárt rendszerben a tömeg, energia, impulzus átalakulása közben nem semmisül meg. Ezt eddig így tapasztaltuk, de honnan van ez a rendszer, amelyre kimondtuk a törvényt?
Zárt és véges Világegyetem? Akkor hogy lehet azt állítani, hogy a világ végtelen?
A zárt és véges VILM koncepciója csupán látszat, mert az általános relativitáselmélet alapján következtetünk rá, valóságalapja nincs , csupán egy feltételezés.

csimbe 2020.06.12. 21:41:28

@szózavar: Az emberi emlékezet, vagyis a történelem által beigazolódott feltételezések elegendőek ahhoz, hogy egy emberöltő, cirka 100 év alatt valóságként tekintsünk rájuk. Szerencsés az a generáció, amely paradigmaváltásban részesülhet, vagyis egy látszatot átminősíthet valóságnak. A hol és mikor „szerepe, funkciója” felbecsülhetetlen és megkerülhetetlen.

2020.06.12. 22:12:31

"A relativitáselmélet alapja, hogy nem lehet átlépni a fénysebességet semmilyen módon" ok,

de akkor vajon miért írtál ennek ellenkezőjéről régebbi fejtegetéseidben? pl a táguló VILM kapcsán?

2020.06.12. 22:17:27

lazulj el, egy emberöltő csak harminc év, nem pedig száz

2020.06.12. 22:58:33

@38Rocky: "A relativitáselmélet alapja, hogy nem lehet átlépni a fénysebességet semmilyen módon, ezért a fénynél gyorsabban nem kaphatunk információt. Ha a fény sebessége nem lenne "korlátozva" / korlátozva van?/, akkor felborulna az egész elmélet, nem lenne érvényes a Lorentz szabály, tehát a kontrakciós és dilatációs törvények is érvényüket vesztenék."

Ha nem vetted volna észre, éppen erről beszélek már egy éve itt.

Máshol ezt írod: " Az általános relativitáselmélet kiindulópontja, hogy a gyorsuló rendszerben fellépő tehetetlenségi erő nem különböztethető meg gravitációtól, ez az Einstein által megfogalmazott ekvivalencia tétel."

Ennyi szövegelés után azért már illene eldönteni, hogy miről szeretnél beszélni?
Már többször leírtam, hogy az általános tömegvonzásnak, szebbik nevén a gravitációnak semmi köze sincs a gyorsuló rendszerekben fellépő tehetetlenségi erőkhöz.
Az egyetemista srácokat is ezzel altatod el a suliban mák helyett?

2020.06.12. 23:21:00

@szózavar: "felborulna az egész elmélet? nem lenne érvényes a Lorentz szabály? tehát a kontrakciós és dilatációs törvények is érvényüket vesztenék?

Te jó isten, mi lenne velünk? Nem volt elég, hogy nem a Nap kering a Föld körül?

38Rocky, tényleg együttérzek veled, sajnállak, ennyi sódert megkeverni a drága, rossz, döglött cementtel!?

Tisztelettel, fejet hajtva üdvbözöllek

2020.06.12. 23:21:51

@szózavar: "felborulna az egész elmélet? nem lenne érvényes a Lorentz szabály? tehát a kontrakciós és dilatációs törvények is érvényüket vesztenék?

Te jó isten, mi lenne velünk? Nem volt elég, hogy nem a Nap kering a Föld körül?

38Rocky, tényleg együttérzek veled, sajnállak, ennyi sódert megkeverni a drága, rossz, döglött cementtel!?

Tisztelettel, fejet hajtva üdvözöllek

csimbe 2020.06.13. 17:20:22

@szózavar: Laza vagyok, mint a Riga lánc. Az ember átlagos, vagy várható élettartamára gondoltam.:))

2020.06.14. 14:25:47

Akkor azt kell leírni, amit gondolsz, nem valamit, ami egészen mást jelent.
Jó ez a riga-biga lánc-lánc, eszterlánc, eszterlánci cérna, stb.

csimbe 2020.06.14. 15:29:51

@szózavar: Egy ketrecharcos bunyóban nem állnék ki ellened, azt már korábban eldöntöttem. De szívesen megnézem, ahogy másokkal mérkőzöl.

2020.06.14. 21:52:08

Nálam nincs bunyó, de a Kokót meg a Madárt, stb. szerettem, jók voltak a maguk területén.
38Rocky is jó, nagyszerű cikkeket ír, jó olvasni őket, szépen, érthetően fogalmaz, elragadóan fűzi egymásba a mondatait, minden fizikai állítása ül, nagyszerű tanárember. Kár érte.

csimbe 2020.06.15. 21:48:56

@szózavar: A szarkazmus nem sűrűn jelentkezik a tudományos témák területén. De ha tudományosan is alátámasztott, elfogadható.

2020.06.17. 19:00:46

Akkor csak lazán, mint a Riga -lánc, de aládúcolva:

38Rocky 2020. május 06. A fénysebességű forgás koncepciója III. rész

Elképzelés /avagy sötét álom/ a négy fizikai kölcsönhatás elméletének összekapcsolására

38Rocky szerint:
"Amíg ez a forgás fénysebességgel megy végbe az elektromágnesességet közvetítő fotonok és az erős kölcsönhatás gluonjai esetén, a gravitáció kettős forgásai lassulnak a távolsággal a Kepler szabály szerint és messze elmaradnak a fénysebesség mögött. A közvetítő eszköz tehát nem a szokásos bozon a gravitációnál, amihez S= 1 spint rendelhetünk, hanem egy láthatatlan - ha úgy tetszik virtuális - forgást, amit formálisan S= 0 spinnel jelölhetünk.
A részecskét alkotó fénysebességű kettősforgások bocsátják ki ezeket a lassú gömbhullámokban terjedő forgásokat, amelyek emissziós és abszorpciós egyensúlya alakítja ki a gravitációst potenciált a térben okozott görbületek révén."

Tegyük tisztába ezt a "gondolat vagy szózavart".
Aki leírta, nem fog reagálni, mert csupán megoldási ötleteket vár másoktól, amiket aztán majd mint sajátját gondolatait fog leközölni, ahogy ez a híres Einstein is tette annak idején, amikor "elméleteit" mások munkái alapján "zseniálisan" közzétette.

38Rocky szerint "a gravitáció /egy cikkében azt írta: gravitáció nincs!/ kettős forgásai lassulnak a távolsággal és messze elmaradnak a fénysebesség mögött. "

Kérdésem: miért lassulnak és mivel mérhető ez a lassulás ?

tovább: "A közvetítő eszköz tehát nem a szokásos bozon a gravitációnál /ami persze nincs is, csak valami térgörbület/, amihez S= 1 spint rendelhetünk, hanem egy láthatatlan /hát nem nagyszerű gondolat? van, de nem kimutatható!? , de akkor hogyan mérem? mert ha a fizikus nem tud mit mérni, az nincs!!!/ , ha úgy tetszik virtuális forgást, amit formálisan S= 0 spinnel jelölhetünk .

Valaki megmondaná, ha nincs spin, akkor mi van?

Tovább: "A részecskét alkotó fénysebességű kettősforgások bocsátják ki ezeket a lassú gömbhullámokban terjedő forgásokat, amelyek emissziós és abszorpciós egyensúlya alakítja ki a "gravitációs" potenciált /van ilyen?/ a térben okozott görbületek /sic!/ révén. "

Tudtatok követni?

"...a gravitáció kettősforgásai lassulnak a távolsággal a Kepler szabály szerint" , minek a távolságával és miért lassulnak ezek a kettősforgások?

"A közvetítő eszköz tehát nem a szokásos bozon /ez biztos/, hanem egy láthatatlan - ha úgy tetszik virtuális - forgás, amit formálisan S= 0 spinnel jelölhetünk !vagyis nem forog, nem lehet spin, impulzusmomentum/, csak képzelődünk.

A gravitációnak, ami egyébként a szerző szerint nincs, vannak "kettősforgásai" ? És merre forognak, jobbra-balra, föl-le vagy csak úgy össze-vissza?

A kettősforgások aztán kibocsátanak ezt-azt, ami pedig nincs meg bennük, és ezek egyensúlya alakítja ki a gravitációs potenciált /amit a szerző tagad/ a térben okozott "görbületek" révén.

Megkérdezném attól, aki gyakorlott gondolkodó, miből van a tér és mije hova görbül, ha már ott is tér van, ahová görbülni készül?

2020.06.18. 16:32:11

Szarkazmus és tudomány?
Newton elég jó nevű srác volt, tudományt csinált és feljelentette egy tudományos ellenfelét, akit aztán emiatt felakasztottak, az akasztást Newton negédesen végignézte.

Hmmm?

csimbe 2020.06.19. 21:38:20

@szózavar: „Jó példa a pénzhamisítás elleni harcára William Chaloner, a kor egyik leghírhedtebb pénzhamisítójának esete, aki Newtonnak köszönhette vesztét, miután a hamisító a pénzverdét és magát Newtont is korrupcióval vádolta meg egy pamfletben. Newton azonban megelégelve Chaloner arcpirító önteltségét és valótlan vádjait, fáradságot nem kímélve, évekig tartó magánnyomozással derítette fel a hamisító üzelmeit, majd a megcáfolhatatlan bizonyítékokkal feljelentette a hatóságoknál, akik 1699 márciusában letartóztatták, hazaárulás vádájával halálra ítélték, és még abban a hónapban felakasztották.” Erre az esetre gondoltál?
Akinél valamilyen szellemi defektust állapítanak meg, a köznyelv szerint nem 100-as. Vannak azonban olyanok is, akik száz felettiek a defektust illetően. (Newton és Einstein is közéjük tartozott.) Úgy látszik, hogy akik valamilyen szakmai tevékenység tekintetében kiemelkedően jók, azok a normális emberi viselkedésben szenvednek hiányt.

csimbe 2020.06.20. 21:49:33

Newton mélyen hitt az emberfelettiben, a Teremtő Istenben, azonban okos, pragmatikus, elérhető célokra törő ember is volt. Ez az amit én 100 felettinek, az átlagost meghaladónak nevezek. Minden normalitás, ami nem deviancia. Ha a 100 a normalitás, az attól eltérő már deviancia. (az evolúció sem működik mutációk nélkül)

csimbe 2020.06.21. 16:59:07

@szózavar: Nem vagyok pszichológus, sem szociológus, aki számodra kielégítően válaszolna. Ezen a területen is érvényesül a határozatlansági tényező. Nincs mérés hiba nélkül, a kivétel sem mindig erősíti a szabályt. Magam is gyakran tévedek és nem szégyellem beismerni.
/Egy pszichiáter látogatásra megy egy neves elmegyógyintézetbe. Mindenűt fehérköpenyes emberek járkálnak. Megszólít egyet közülük és meg kérdezi, melyik Dr. Jakab irodája? A válasz az, hogy amelyik ajtó kívülről van párnázva./

efi 2022.11.08. 19:36:03

Hát ez számomra sok sebből vérzik. Könnyű arra hivatkozni, hogy a rakéta kis tömegű pl. De mi van akkor, ha a Föld felét építjük meg egy rakétának és azzal játszuk el a sztorit? Továbbá: ha azt az állapotot nézzük, amikor van a Föld, meg van maga a rakéta, mindkettő gyorsulás nélkül, akkor van 2 tárgyunk, ami egymáshoz képest távolodik és ennyi. Honnan tudja a 2., hogy ő előtte gyorsult a sebességéhez? Tovább megyek, eleve minden anyag mozog erre-arra valamilyen sebességgel, amihez gyorsult-lassult, ütközött stb. A Föld is óriási sebességgel robog pl a Galaxis magja körül, akkor itt sokkal lassabban telik az idő? De persze az is lehet, hogy a Galaxis magját gyorsította fel valami, az robog, mi meg tulajdonképpen vánszorgunk. Meddig kell visszanyúlni az időben, hogy a sebességkülönbséget értékelhessük?

38Rocky 2022.11.09. 09:38:38

@efi: Elismerem, hogy a jelenség megértése komoly szellemi erőfeszítést kíván!
Nézzük a felsorolt kifogásokat! Mi van, ha a Föld felét gyorsítjuk fel? Akkor a teljes rendszer tömegközéppontjához képest a két fél egyenlő sebességre tesz szert. A kulcskérdés ugyanis, hogyan viszonyulunk a tömegközépponthoz. Ha viszont a rakéta tömege kicsi a Földhöz képest, akkor csak a rakéta gyorsul fel a tömegközépponthoz képest és nem a Föld.
Az idő gyorsulását, lassulását egyazon rendszeren belül nem vesszük észre, ez csak két rendszer összekapcsolásakor derül ki. A Naprendszer a Tejút centrumához képest 220 km/s sebességgel robog. Az időmúlás sebességét csak úgy tudjuk összehasonlítani, ha az egyik iker a Földről átrándul a Tejút közepébe, majd bizonyos idő elteltével visszatér. Mekkora lesz a korkülönbség az ikrek között? Ekkor is a tömegközéppont az összehasonlítási alap, ami ekkor a Tejút centruma lesz. A Földön dokkoló iker esetén a 220 km/s sebesség lesz az alap, a centrumban időző ikernél nulla lesz a tömegközépponthoz képesti sebesség, de figyelembe kell venni, hogy ott jóval nagyobb a gravitáció. A két effektus összevetése mutatja meg, hogy a találkozáskor ki lesz a fiatalabb. A tömegközépponthoz képest a sebesség nem lesz más attól, hogy az egész Galaxis mozog a Földhöz képest, vagy a Föld a Galaxishoz képest. Meddig kell visszamenni az időben? Addig, amíg az iker két tagja külön élt. Remélem, sikerült eloszlatni a kételyeket.

efi 2022.11.09. 13:05:23

@38Rocky:
Hát, közel sem.
1. Nem válaszoltál rá, hogy mi van, ha egyforma tömegű a két test. Akkor nem fog gyorsabban telni az idő az "elmenőn" sem? Akkor hiába a gyorsulása, majd a nagy sebessége?
2. "Az idő gyorsulását, lassulását egyazon rendszeren belül nem vesszük észre, ez csak két rendszer összekapcsolásakor derül ki. " Ez tiszta sor, viszont jó régen szinte minden mindennel kapcsolatban volt, majd egyik a másiktól elszakadt, valamelyiken(?) lelassult az idő, vagyis ha onnan valamit idehoznánk most, akkor az a valami fiatalabb kellene legyen. És pont itt a baj. 2-t még könnyű összehasonlítani, de mi van - ha az egykor még egybegyógyult - most meg külön röpködő darabokat vizsgáljuk egymáshoz képest minden kombinációban, kapnánk sok sajátidőt, de egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy ezek az összes "párosításban" konzisztensek lennének, ha egyáltalán szét lehetne szálazni. Arról nem is beszélve, hogy ezt az időeltérést a szétválás óta minden anyagdarab úgymond viszi magával örökségként, aminek ezek szerint akár 3 milliárd év múlva is jelentkezni kell, ha akkor véletlenül újra találkoznak...miközben persze már ők maguk is milliónyiszor össze-vissza gyorsultak-lassultak, másokkal találkoztak stb.
Szóval szinte csak az látszik biztosnak, hogy egy valamiről nem beszélhetünk már: bármilyen univerzális időről vagy időtartamról, mert szinte minden anyagdarab sajátideje más és más. Hogyan lehet így bármilyen kijelentéseket tenni pl arra nézve, hogy mi történt a világegyetemben X milliárd éve vagy bármikor? Hol, mivel, kinek az ideje szerint?

Összességében tehát a klasszikus példa (ikerpár) túlzottan leegyszerűsítő. Olyan mintha ha pl 10000 (egymáshoz közeli) csillag mozgásának egymásra hatását 2 darabéval akarnánk megmagyarázni a gravitációs erő segítségével, figyelembe nem véve, hogy közben a másik 9998 is hat mindkettőre és már 1 mp múlva is teljesen más lesz köztük a szitu, mert minden máshol lesz a térben.

38Rocky 2022.11.09. 16:15:31

@efi: Úgy tűnik, hogy előző kommentem elejét nem olvastad el, mert épp avval kezdem, hogy a Föld két egyenlő darabra van bontva a példádnak megfelelően.
Az ikerparadoxon a legegyszerűbb példa, de gondolj akkor a műonokra. Amikor a kozmikus sugárzás nagy energiával indítja útnak a részecskéket, akkor megnövekszik élettartamuk és jelentős számban eljutnak a föld felszínére. Ha netán mindegyik műon más-más kezdő energiát kap, akkor ettől függ az élettartam megnövekedése. Nincs ebben semmi misztikus, kár túlbonyolítani.

efi 2022.11.10. 20:11:12

@38Rocky:

De, olvastam, csak felületesen.
A logikai buktató továbbra is fennáll. Ha a Földről elindul a Földnek a fele - valami irtózatos hajtóművel, - gyorsítjuk (miközben a másikkal nem csinálunk semmit, hajtómű sincs rajta) - akkor azt mondjuk, hogy nem történik semmi az idővel, mindkét félgömbön egyformán járnak az órák,holott ez szemmel láthatóan nem szimmetrikus a 2 felet tekintve? És még akkor sem, ha mondjuk a fénysebesség 99,999%-ára gyorsítjuk fel, még ez sem számít semmit? Akkor mivégre van kihegyezve az egész elmélet arra, hogy a nagy sebességgel haladó test így meg úgy? Muszáj lelassulnia az időnek ilyenkor is, hiszen, ha nem így lenne, akkor az állítás csak így hangozhatna: el lehet jutni ugyan 1 év (saját)idő alatt egy 10 fényévre levő objektumhoz, de csak akkor, ha egy magunknál sokkal nagyobb testről indultunk neki. Ez nonszensz.

38Rocky 2022.11.14. 18:34:13

@efi: Ha egy testet felbontunk két részre, utána teljesen mindegy, hogy melyiket gyorsítjuk, vagy lassítjuk, a tömegközéppontra nézve minden mozgás tükörszimmetrikus lesz. Ez a tömegközéppont definíciójából fakad. Vagyis a tömegközépponthoz képest a sebességek abszolút értéke meg fog egyezni a két részben, és az ikrek kora (vagy műonok felezése ideje) nem fog különbözni.

38Rocky 2022.11.14. 18:37:42

@efi: Ha egy testet felbontunk két részre, utána teljesen mindegy, hogy melyiket gyorsítjuk, vagy lassítjuk, a tömegközéppontra nézve minden mozgás tükörszimmetrikus lesz. Ez a tömegközéppont definíciójából fakad. Vagyis a tömegközépponthoz képest a sebességek abszolút értéke meg fog egyezni a két részben, és az ikrek kora (vagy műonok felezése ideje) nem fog különbözni.
süti beállítások módosítása