A fizika kalandja

A fizika kalandja

Téridő-részecske

2015. július 23. - 38Rocky

Téridő-részecske

 

Közvetlenül, vagy közvetve a fotonok révén nyerjük az információt a külvilágról, ezért alapvetően a fotonok természete határozza meg a fizikai világról alkotott fogalmainkat. Környezetünk tárgyairól a fotonok özöne érkezik hozzánk és minden egyes foton, valamelyik elektron állapotváltozásáról ad hírt. Megpróbáljuk rendszerezni az információt és képet alkotni az elektronok által képviselt fizikai objektumok elrendeződéséről, ehhez fejlesztette ki gondolkodásunk a tér fogalmát. A teret mint távolságok és irányok rendszerét fogjuk fel, de ezek a fogalmak kizárólag a nagyszámú foton érkezése miatt nyernek értelmet. A modern fizika azonban már képes egyedi elektronokat és egyedi fotonokat is megfigyelni, de vajon jogosan használjuk az egyedi foton mozgásának leírásához azt a fogalomrendszert, ami épp a nagyszámú fizikai objektum elrendeződését tükrözi? Hasonlóan vagyunk a fizikai idő fogalmával, ami segít az események egymásutániságát jellemezni, de ha egyetlen elektrontól érkező fotont figyelünk meg, akkor nincs szó egymásutániságról. A nagy sebességek birodalmában, ami jellemző az elemi részecskék világára már a folyamatok egyidejűsége is megkérdőjeleződik, ezért szükség volt a tér és idő fogalmának összekapcsolására, amit Minkowski után téridőnek nevezünk. A részecskék létezése azonban nem független a téridőtől és ez fordítva is igaz: a téridőt a részecskék építik fel, ezért eljutunk egy új fogalomhoz, amit téridő-részecskének nevezhetünk. Tömören úgy fogalmazhatjuk meg a fizikai világképüket, hogy a részecske a téridő létezési formája.

A relativitáselmélet kiindulópontja, hogy a foton vákuumban fénysebességgel terjed, de van-e értelme annak a fogalomnak, hogy vákuum? Ilyenkor részecskementes térre gondolunk, de ha már ott halad akárcsak egyetlen foton is, akkor nem beszélhetünk vákuumról. Szabatosabb ezért azt mondanunk, hogy a foton kölcsönhatásmentes állapotban fénysebességgel halad. A relativitáselmélet szerint a megfigyelőhöz képest nagysebességgel mozgó rendszerben a tér és az idő lerövidül, és ha ez a sebesség a fénysebesség, akkor az idő és az objektumok haladás irányában mérhető távolsága nullára zsugorodik. Képzeljük el, hogy egy távoli galaxisban egy gyorsuló elektron kibocsát egy fotont és az hosszú-hosszú út megtétele után eljut a szemünkbe, ahol aztán egy elektron elnyeli. Ez a folyamat indítja el azt a bonyolult reakcióláncot, amiért látjuk a csillagokat az éjszakai égbolton. A foton számára az a rendkívül hosszú út – ami számunkra millió, vagy milliárd fényévet jelent – nulla, és hasonlóan nulla az időtartam is. Valójában a két elektron között úgy jön létre a kölcsönhatás, mintha közvetlenül érintkeznének! Mi annak a feltétele, hogy a távolból érkező foton megindítsa azt a reakciót, ami a „látást” is előidézi? Az, hogy a foton-küldő (emittáló) és az átvevő (abszorbeáló) elektron sajátforgásának fázisa megegyezzen! És mi azaz energia, impulzus és impulzusmomentum, amit magával hordoz a foton, a fény? Ez felel meg annak az energiának, impulzusnak és impulzusmomentumnak, amit az egyik elektron akár egy távoli galaxisból átad egy másik elektronnak, amelyik lehet például a mi szemünkben is!

De létezik-e egyáltalán „a foton”, vagy csupán azért használjuk ezt a fogalmat, mert lehetővé teszi számunkra az elektronok közötti kölcsönhatások természetének megértését? (Itt csak az egyszerűség kedvéért beszélek elektronokról, voltaképp bármilyen töltött elemi részecske esetén ugyanerről van szó.) Bontsuk fel a kölcsönhatási folyamatot három szakaszra:

  • a gyorsuló elektron kibocsátja a fotont
  • a foton terjed a térben
  • a fotont elnyeli egy másik elektron

A középső szakaszban a foton nem lép semmilyen kölcsönhatásba. Viszont minden megfigyelés a kölcsönhatásokhoz kapcsolódik, ezért erről az állapotról nem lehet semmilyen valóságos információnk! Nem meglepő tehát, hogy ehhez a szakaszhoz nem tartozik sem idő, sem távolság (relativitáselmélet), a kölcsönhatásmentes foton nem „formálja” a téridőt, erről a fogalomról nincs is értelme beszélni. Ez alapján érthetjük meg a foton különleges tulajdonságait. A foton gömbhullámokban terjed, mondja ki az optika egyfelől, másfelől viszont azt látjuk, hogy a fény útja mindig egyenes. Még különösebbek az úgynevezett kétréses kísérletek, amikor két résen keresztül léphet ki a fény, majd egy fényérzékeny lemezen újra találkozik. Az ernyő bizonyos helyein létrejönnek felvillanások, más helyeken viszont nem, akkor is, ha egyszerre csak egyetlen foton indul útnak. Tehát a foton önmagával hoz létre interferenciát! A felsorolt jelenségekre kielégítő magyarázatot nyújt a kvantumelektrodinamika (QED), amikor mikro-lépésekre bontja fel a foton útját és ezeket a valószínűségi amplitúdóval szorozva összegzi. Ezek a mikro-folyamatok a fotont „orfeuszi” részecskének tekintik, amelyik minden pillanatban és minden helyen újjászületik újabb gömbhullámokat indítva, amelyek végösszege végül kiválasztja a „legrövidebb” utat. Ez a kép összhangban van avval a felfogással, hogy nincs sajátidő és sajáttér a fénysebességű foton számára, ezért nem lehet irányokról sem beszélni. Az elmélet tehát joggal tételezi fel, hogy minden irány valószínűsége egyenlő, hiszen nincs is „sajátirány”. A QED szerint a mikro-lépések sebességét még a fénysebesség sem köti, sőt a foton még az idő „irányával” sincs tisztában, amikor létrejönnek elektron-pozitron párok és nincs megszabva, hogy párképződés, vagy foton annihiláció következik-e előbb. Mindez elfogadható olyan állapot leírására, amiről nincs valódi információnk, ahol nincs értelmezve a tér és idő. A mikro-lépések összegzése azonban mindig olyan eredőhöz vezet, ahol már érvényesül a kauzalitás, ahol a kölcsönhatások végsebessége megegyezik a fénysebességgel, ez már a téridő világa. 

A fotont és elektront úgy is megkülönböztethetjük, hogy csak az utóbbit tekintjük „téridőt létesítő” részecskének, amelyik számára létezik a „sajátidő” és „sajáttér”. Egyúttal ez a tulajdonság határozza meg, hogy az elektronoknak a fotonokkal szemben van nyugalmi tömegük is. Az elektronhoz hasonlóan valamennyi nyugalmi tömeggel rendelkező részecskét a téridő építőinek és egyúttal megnyilvánulási formáinak kell tekinteni, a fotonok szerepe, hogy létrehozza a téridőt építő objektumok között a kapcsolatot, a kölcsönhatást. Így jön létre fizikai világunk, amiben az elektromágneses erőkön kívül más erők is szerepet játszanak a részecskék közötti kölcsönhatások létrehozásában (az erős nukleáris és a gravitációs kölcsönhatás), a gyenge kölcsönhatás teszi lehetővé a téridő mozgásformáinak egymásba való alakulását, az erős gravitáció biztosítja a részecskéket alkotó sajátforgások stabilitását.

A blog további begyzéseinek összefoglalóját lásd "Paradigmaváltás a fizikában"

  Rockenbauer Antal

 

A bejegyzés trackback címe:

https://afizikakalandja.blog.hu/api/trackback/id/tr417648894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

muallim 2018.12.12. 13:38:04

Egy hibála van a blogírónak, hogy nem axiomatikus felépítésű, másképpen így egy "mese".

38Rocky 2018.12.13. 09:25:14

@muallim: Én nagyon tisztelem azokat, akik képesek mindent axiomatikusan elmondani, de én a magam részéről inkább csak mesélni akarok a fizikáról.

muallim 2018.12.13. 12:36:31

Egyébként egy "mese" sohasem érthető meg, háttértudás nélkül :), amúgy meg üdvözlendő, a fizika alapvető kérdéseinek felvetése :)

38Rocky 2018.12.13. 15:00:38

@muallim: Nem csak a mese megértéséhez kell háttérismeret, mert még az axióma fogalma sem érthető meg enélkül.

csimbe 2018.12.14. 20:46:44

Rocky 38
„a téridőt a részecskék építik fel, ezért eljutunk egy új fogalomhoz, amit téridő-részecskének nevezhetünk. Tömören úgy fogalmazhatjuk meg a fizikai világképüket, hogy a részecske a téridő létezési formája.”
Ha egy fizikai részecskét pontszerűnek tekintünk, akkor nincs kiterjedése és a sajátidője sem értelmezhető. Ennek szferikus hatása lenne az, ami a teret képezi. Ha azonban fordítva ülünk a lóra, és a téridő- részecskét tekintjük olyan fizikai „pontszerű” erőkvantumnak, amelyek sajátidejű felbukkanásukkal, kitöltik a végtelen világmindenséget, akkor egy fluktuáló hátteret adunk az anyagnak.
„A fotont és elektront úgy is megkülönböztethetjük, hogy csak az utóbbit tekintjük „téridőt létesítő” részecskének, amelyik számára létezik a „sajátidő” és „sajáttér”. Egyúttal ez a tulajdonság határozza meg, hogy az elektronoknak a fotonokkal szemben van nyugalmi tömegük is.”
Ez azt jelentené, hogy az elektron, hatásával képezi a téridőt. A pozitron, azonban hatásával elnyeli azt. Akkor a proton, és az Anti proton, milyen téridő képező hatással rendelkezik, ha ők is semlegesítik, egymás hatását?
„A relativitáselmélet szerint a megfigyelőhöz képest nagysebességgel mozgó rendszerben a tér és az idő lerövidül, és ha ez a sebesség a fénysebesség, akkor az idő és az objektumok haladás irányában mérhető távolsága nullára zsugorodik.”
Ez a feltételezés, vajon érvényesül a megfigyelők hiányában is? Mivel mozgás lehet,(van) megfigyelő nélkül is, a sebesség azonban kizárólag megfigyelő függő. A fénynél nagyobb sebesség feltételezése, az evidens mozgásból adódik.

„A foton számára az a rendkívül hosszú út – ami számunkra millió, vagy milliárd fényévet jelent – nulla, és hasonlóan nulla az időtartam is. Valójában a két elektron között úgy jön létre a kölcsönhatás, mintha közvetlenül érintkeznének!”
Két egymástól milliárd fényévre lévő, téridőt képező elektron, szerintem csak úgy képzelhető el, ha rajtuk kívül nincs más anyag. Így a találkozási, vagy érintkezési pontjuk lesz a foton, ami a két elektron energia-impulzus különbségét mutatja fel. Ez a foton nem halad fénysebességgel, mivel helyben és addig létezik, amíg az energiáját el nem veszi a két elektron.
„De létezik-e egyáltalán „a foton”, vagy csupán azért használjuk ezt a fogalmat, mert lehetővé teszi számunkra az elektronok közötti kölcsönhatások természetének megértését?
a gyorsuló elektron kibocsátja a fotont
a foton terjed a térben
a fotont elnyeli egy másik elektron
A középső szakaszban a foton nem lép semmilyen kölcsönhatásba. Viszont minden megfigyelés a kölcsönhatásokhoz kapcsolódik, ezért erről az állapotról nem lehet semmilyen valóságos információnk! Nem meglepő tehát, hogy ehhez a szakaszhoz nem tartozik sem idő, sem távolság (relativitáselmélet), a kölcsönhatásmentes foton nem „formálja” a téridőt, erről a fogalomról nincs is értelme beszélni.”
Szerintem a téridő-képező részecske esetén nem is lehet foton, mivel azt csak a két részecske találkozási pontjában és pillanatában lehet annak nevezni.
„Ezek a mikro-folyamatok a fotont „orfeuszi” részecskének tekintik, amelyik minden pillanatban és minden helyen újjászületik újabb gömbhullámokat indítva, amelyek végösszege végül kiválasztja a „legrövidebb” utat. A mikro-lépések összegzése azonban mindig olyan eredőhöz vezet, ahol már érvényesül a kauzalitás, ahol a kölcsönhatások végsebessége megegyezik a fénysebességgel, ez már a téridő világa.”
Ha csak a részecskét tekintjük téridő-képezőnek, akkor a foton által keltett gömbhullám azon része, ami a két elektron gömb formájú terén kívül esik, milyen térben halad? Ha az elektronok keltette térben, akkor nem lesz gömbhullám.
Ha a téridő-részecskét önálló entitásnak tekintjük, akkor az ő sajáttere és sajátideje lesz az a közvetítő közeg, amely átvezeti magán az anyag energiáját. Egy végtelenszámú téridő-részecskéből álló fluktuáló közeg teszi végessé, maximálissá a kölcsönhatások és az információ sebességét. Mivel a belátható univerzumban csak elenyésző anyagot regisztráltunk, a többi vagy nem létezik, vagy azon kívül található. Ez a tény viszont, a szemcsézett téridő végtelenségét nem befolyásolja.

gregor man 2018.12.15. 22:39:15

"Közvetlenül, vagy közvetve a fotonok révén nyerjük az információt a külvilágról"

Atomi szinten ez minden érzékelésünkre igaz? A látásnál evidens, és a többinél?

38Rocky 2018.12.16. 11:37:19

@gregor man: A látást tekintem a fotonok közvetlen hatásának, a többi érzékelést közvetettnek. Nézzük például a hallást. Ennek oka a levegő molekulái által létrehozott nyomáskülönbség. A nyomás molekulák ütközésest jelenti. Mi történik két molekula ütközésekor? Ekkor a mechanikai kölcsönhatást az atomok elektronhéjainak deformációja közvetíti, amely alapjában elektron-elektron kölcsönhatás. Az elektronok az elektromos mező által taszítják egymást, ezt a taszító erőt a virtuális fotonok idézik elő a QED elmélete szerint. Tehát így lép be a fotonok közvetítői szerepe.
Ez a gondolatmenet valamennyi érzékelésre érvényes, tulajdonképp még a látásra is, ha annak teljes mechanizmusát akarjuk elemezni.

38Rocky 2018.12.16. 19:03:22

@csimbe: Én a téridő-részecske alatt azt értem, hogy ez a három fogalom nem választható szét: a részecske a tér lokális fénysebességgel forgó állapota, de egyúttal maga a tér is csak a részecskék által értelmezhető. A lokális kétdimenziós forgások jelölik ki a tér pontjait, az egydimenziós forgások (fotonok) adják meg az összeköttetést, így jön létre a tér topológiája. A pontokat alkotó részecskék állandóan kibocsátják és elnyelik a fotonokat, ez hozza létre a QED szerint a tér fluktuációját. Az elektron és pozitron, vagy akár a proton és antiproton egyaránt részt vesz a tér topológiájának kijelölésében,csak annyiban különböznek,hogy a 3D tér lehetséges két királis szimmetriája közül a jobb-, vagy a balkéznek megfelelőt választják.
Természetesen a tér, idő és anyag létezik a megfigyelő nélkül is, de a különböző sebességű inercia rendszerek összehasonlítása érdekében kell emlegetni a megfigyelőt. A sztratoszférában képződő rövidéletű müonok nagy sebességük miatt akkor is megérkeznek a Föld felszínére, ha senki sem detektálja őket.
Nyugalmi tömegünk megakadályoz abban, hogy felüljünk egy fénysebességű fotonra, így csak a foton érezheti azt, hogy két azonos pozíciójú (nulla távolságú) elektront köt össze, amikor két elektron impulzust cserél. Az elektronok viszont érzik a távolságot a taszító erőn keresztül, számukra a virtuális fotonok sokasága az a fénysebességgel növekvő „külső test” ami által érzékelik egymást. Tehát a foton „nem látja” a teret, mi viszont épp a fotonok által látjuk a teret.
Mivel a foton nem „érzékeli” a távolságot, ezért az irányról sincs „fogalma”, mi viszont az iránynélküliséget úgy fogjuk fel, mint gömbhullámot, amely kívülről nézve fénysebességgel tágul. Amikor az ősrobbanáskor az első fotonok útra keltek, megalkották azt a gömböt, amit ma az univerzum határának gondolunk.

csimbe 2018.12.16. 23:23:21

@38Rocky: Köszönöm a választ, meditálok rajta.

muallim 2018.12.18. 09:52:14

@38Rocky: rengeteg axiomarendszer ( véges vagy végtelen számú ) állítható fel, mindegyiknek a közös tulajdonsága, hogy független állításokból épül fel, a belőlük alkotott , bizonyított állítások valamilyen "új " következtetést, eredményt adnak, ami alapja lehet egy további következtetésnek stb, ami a világ megismeréséhez hozzájárulhat. Az is biztos, hogy sok ilyen rendszer építhető fel, de az is biztos, hogy alapvetően a legegyszerűbb axiomarendszerből, ami pár tételből kell, hogy álljon, azaz 2 ( bináris ) különböző , független állításból.

38Rocky 2018.12.18. 10:24:10

@muallim: Persze csábító eljutni két axiómából felépülő rendszerekhez, de hát erre az olyan egyszerű rendszerek, mint a geometria, vagy a matematikai csoportelmélet sem képes, így a gyakorlatban kettőnél több axióma bevetésére kényszerülünk.
süti beállítások módosítása