A fizika kalandja

Blogindító

2015. május 21. - mclean

A fizika számomra egy nagy kaland, ami kitöltötte tudományos pályafutásomat. Összegyűjtött gondolataimat teszem fel erre a honlapra egyrészt magyar másrészt angol nyelven. Alapelvem, hogy a megismerés kiindulópontja a tévedés joga. Ha nincs bátorságunk tévedni, akkor nincs esélyünk fontos új eredmények elérésére sem, a felismert tévedés új utakat nyit a megismerés göröngyös útján.

A fizika előrehaladását két veszély fenyegeti: az áltudomány térhódítása és a kőbevésett fizikai törvények megtámadhatatlansága. Mindenkinek joga van kételkedni a fizika bármely törvényében, megállapításában, de ez kötelezettséget is jelent: pontosan ismernünk kell azokat az alapfogalmakat, azokat az eredményeket, amit a fizika feltárt. Lehet igaza egy autodidaktának is a tudomány felkent nagyjaival szemben, de ehhez hosszú és nehéz utat kell végigjárnia, pontról pontra bizonyítani kell igazát. Tudomásul kell venni, hogy nincs könnyű út.  

Ezen a honlapon a fizika különböző területeiről lesz szó, lesznek írások, amelyek minden fizika iránt érdeklődő számára érthetőek lesznek, de olyanok is, amely megkívánja a fizikai alapok mélyebb ismeretét. Gyakran illusztrálom gondolataimat népszerűsítő példákkal, de elvem, hogy a közérthető tárgyalás nem mehet a fizikai precizitás rovására. A modern fizika problémája, hogy ragyogó eredményeket ér el a részletek tanulmányozásában, de kevésbé sikeres a fizika különböző területeinek összehangolásában. A fizikai világkép olyan mint egy kirakós játék, egyre alaposabban ismerjük a játék egyes elemeit, de gond van az összerakásnál. Az elemek nem illeszkednek össze és ezért a teljesség előttünk gyakran rejtve marad. Legfőbb törekvésem ezért az elemek újszerű összeillesztése, ami sokszor eltér a jelenleg elfogadott fizikai világképtől. Vonatkozik ez az elemi részecskék szerkezetére, a speciális és általános relativitáselmélet kapcsolatára, a kvantummechanika meg nem értett jelenségeire is. Ha tévesek egyes megállapításaim, akkor örülnék neki, ha értelmes és minél konkrétabb megjegyzésekből tanulhatnék, ezért várom az észrevételeket.

Rockenbauer Antal

A bejegyzés trackback címe:

https://afizikakalandja.blog.hu/api/trackback/id/tr717478332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.